Nincs ösztöndíjprogram, így a gazdagok gyerekei tanulhatnak 2-5 milliós tandíjért a debreceni iskolában, pedig közpénzből épült

2019. július 2. 06:27 - szerző: 168 Óra

2019 őszén indul az a debreceni nemzetközi elitiskoláról, amit a Modern Városok Program keretében finanszíroz a költségvetés - írta a 24.hu. A Debreceni Nemzetközi Iskolára (International School of Debrecen) összesen 3,8 milliárd forint közpénzt fordít az állam. Ebből az összegből az uniós közbeszerzési értesítő szerint majdnem 3,3 milliárd forintért végzik el az intézmény kivitelezését.

Az eredetileg magániskolának nevezett intézmény jövendőbeli működésének részletei számos kérdést vetettek fel, főként miután kiderült, hogy az iskolában egy gyermek oktatása az óvodától az érettségiig több mint 45 millió forintnyi tandíjba kerül majd, miközben a hipermodern épület költségeit az utolsó fillérig az adófizetők állják.

Azonban a debreceni önkormányzat válaszából kiderült: a szeptemberben induló iskolában egyetlen egy ösztöndíjas diák sem kezdi meg a tanulmányait. Vagyis kizárólag a gazdag családok gyerekei járhatnak majd az intézménybe.

Az önkormányzat válasza szerint bár elkészült az ösztöndíjprogram tervezete, egyelőre egyeztetés alatt áll. Közölték, hogy az első oktatási évben eleve nem állt szándékukban a program beindítása. Azt csak a 2020/21-es tanévre vonatkozóan kezdték tervezni, ennek részletei 2019 őszén válnak elérhetővé.

Az épülő nemzetközi iskola Debrecenben Az épülő nemzetközi iskola Debrecenben
Fotó: Czeglédi Zsolt

A jelentkezők összetételéről annyit tudni, hogy vannak köztük magyarországi, határon túli és külföldi magyar családok, Debrecenben élő külföldiek, illetve olyan külföldön élő magyar családok, amelyek a közeljövőben visszaköltözésüket tervezik Debrecenbe. Vegyes családok is jelentkeztek (német-magyar, angol-magyar, német-lengyel), ahol a gyerekek máris két-, esetleg háromnyelvűek.

Az iskola működési költségeit teljes egészében a tandíjakból tervezik fedezni, de ennek megvalósulását 5-7 évre teszi az intézmény. Addig, amíg az iskola önfenntartóvá válik, a debreceni önkormányzat mint a fenntartó többségi tulajdonosa kiegészítő forrást biztosít a működéshez. Ennek összegét nem árulták el.

Az intézmény honlapján szereplő tandíjköltségek szerint

  • az óvoda egy évre alig kevesebb mint 2,5 millió forintba kerül egy-egy kisgyermek számára,
  • ezt követően az iskola első öt évfolyamán évente majdnem 3 millió forintot kell fizetni,
  • a következő öt év már majdnem 4 millióba kerül évente,
  • végül az utolsó két évfolyam ára megközelíti az 5 millió forintos összeget évente.