Ötven ember útja vált rémálommá a Wizz Air miatt, a Miniszterelnökség fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményez

2019. május 25., 19:11

Szerző:

Szombat reggel az Index írta meg egy olvasójára hivatkozva, hogy a Wizz Air Frankfurt-Budapest járatának az utasait rendkívül kellemetlen meglepetés érte, a légitársaság ugyanis egy olyan repülőgépet küldött értük, amelyen ötvennel kevesebben fértek el a teljes létszámnál. Bár a járatnak eredetileg 8:35-kor kellett volna a levegőbe emelkednie, az utasoknak csak valamivel 10 előtt szóltak. Először azt mondták nekik, hopgy késére kell számítani, aztán azt, hogy  hogy nem mindegyikük szállhat fel, csak azok, akik az 1-27. sorban kaptak helyet. Hogy ez se menjen egyszerűen,  a QR-leolvasó még szűrt egy kicsit az utasok között, volt olyan utas például, aki három jegyet vett a 3-as sorba, a két ismerőse felszállhatott, az ő jegyénél viszont a QR-leolvasó pirosan villant, így nem szállhatott fel a repülőgépre. Eközben akadt olyan utas, akinek a jegyét látva a leolvasó annak ellenére mutatott zöldet, hogy a 30. sorba szólt a jegye.

Azután, hogy a kisebb repülőgép felszállt Frankfurtbvan Budapest felé, a veszteglő utasokat kivezették a check-in area területéről egy Wizz Air pulthoz, ahol olyasvalaki várta őket, aki semmiben nem tudott segíteni, és egy kézzel írt üzenet, hogy mindent csak negyed egy után intézhetnek el. Előkerült egy jegyzőkönyv is, amely rögzítette, hogy a Wizz Air egy olyan repülőgépet küldött értük, amelyen 232 helyett csak 180 utas fér el. 

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Már délután volt, amikor az utasok előtt megjelent egy ügyintéző, aki azt mondta, vasárnap délután „talán” el tudják vinni őket Budapestre. Az ügyintézőnél fel lehetett iratkozni egy helyi szállásra, hogy mindenki Frankfurtban húzza ki a szombat estét, csakhogy ez patthelyzetet jelent, ha ugyanis elmennek, nincs kártérítés, ha maradnak, nem tudják, mikor változik bármi. Az Index olvasója azt írta, hogy az utasok elkezdték feladni. Volt közöttük, aki inkább átment Dortmundba, hogy ott vegyen jegyet másik járatra. 

A portál kérdésére a Wizz Air délután három körül adott választ. ez így hangzik:  „A ma reggeli W6 2314 Frankfurt-Budapest Wizz Air járatot eredetileg üzemeltető

Airbus A321-es típusú repülőgépet technikai okokból le kellett cserélni. A légitársaság azonnal egy Airbus A320-as típusú pótrepülőgépet állított szolgálatba, amelynek utasbefogadó képessége sajnos alacsonyabb volt az eredetileg tervezett repülőgépénél.

Bár a Wizz Air rendelkezik az iparág egyik legfiatalabb és egyik legmodernebb repülőgépflottájával, a repülési csúcsidőszakokban előfordulhatnak olyan esetek, amelyek fennakadást okoznak. A maihoz hasonló sajnálatos helyzetek egyik fő oka, hogy a repülőgépgyártók nem képesek olyan gyorsan kiszolgálni a légitársaságok megrendeléseit, mint ahogyan azt az utasok számának bővülése azt indokolná. Ez egy iparági probléma, amely érinti a Wizz Airt is. Jelenleg a légitársaság 113 modern, az Airbus A320-as családba tartozó repülőgépet üzemeltet – melyek közül három, a jelenleg elérhető legmodernebb egyfolyosós Airbus A321neo típusú repülőgép– és a közelmúltban további 254 darab, magas utaskapacitással rendelkező, rendkívül modern gépet rendelt, hogy képes legyen kiszolgálni az egyre növekvő utazási igényeket. A légitársaság mindent megtesz a jövőbeni fennakadások elkerülése érdekében. Érintett utasainktól őszintén elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért.”

Eközben Franfurtban nem történt semmi. 15:30 körül az Index olvasója azt írta, ő is feladja. Nem érkezett egyetlen Wizz Air-munkatárs sem, a repülőtéréi pedig nem tudnak segíteni rajtuk, és mar ők is ingerülten beszélnek a légitársaságról.

„Se egy ásványvizet, se egy falat ételt nem kaptunk. Semmit, és a kártérítés említésére mély hallgatásba burkolóznak. Most a Wizz Air pultnak csúfolt csak angolul beszélő kedves munkatárstól kikönyörögtem, hogy legalább a számítógépében rögzítse, hogy itt voltam. Erről megengedte hogy készítsek egy képernyőfotót. Más nincs a kezünkben. Gusztustalan, hogy egy cég ilyen mélyre tudott süllyedni”

– áradt a panasz az utasból.

Az ügyben a Miniszterelnökség jelentkezett egy közleménnyel. Ez 17:44-kor jelent meg az MTI-ben, és kiderül belőle, a tárca elfogadhatatlannak tartja, amit a Wizz Air művelt, főleg azt, ahogyan a légitársaság az állítólagos technikai hiba folytán előállt helyzetet kezelte, hogy elmulasztotta megfelelően tájékoztatni az utasokat, és nem ajánlott fel alternatív lehetőségeket sem. Ezért – hangzik a közlemény – Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár az arányos jogkövetkezmények megállapítása érdekében fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményez.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.