Ötezer forintot kaphattak azok a szavazók Ferencvárosban, akiket szervezetten, taxival is szállítottak a szavazókörökhöz – Videó

2019. október 13., 19:44

Szerző:

Kétszer kihívták a rendőrséget, sőt csaknem tettlegességig fajult a helyzet a Ferencvárosban, ahol Baranyi Krisztina összellenzéki polgármesterjelölt kampánycsapata, a helyi Momentum- és Jobbik-aktivistákkal együtt üldözőbe vette azt a gyanús csoportot, amelynek egész napos mozgása a szervezet választási csalás, szavazatvásárlás gyanúját vetette fel - írta az Index.

Már délelőtt kiderült, hogy két választókerületben, a Haller utcában és környékén „gyanús alakok” tűntek fel és házról házra járnak. Miután azonban az ellenzék helyi jelöltjei sorozatosan kapták a lakossági bejelentést a „mozgósító csoportról” és választási csalás gyanújáról, sőt, Baranyi Krisztina a nap folyamán korábban már arról is beszélt, hogy tudomása szerint a Gát és a Haller utcák sarkán csoportban hoztak embereket a szavazókörbe, majd miután kijöttek a szavazóhelyiségből, a közeli éjjel-nappali bolt előtt fehér borítékban nyomtak a kezükbe valamit.

Délután háromtól aztán követték azt a négy autót, amely részt vesz a dologban. Nagyjából 10-12 ember járja a házakat – mondta el az Indexnek Mátyás Ferenc, a Momentum helyi képviselőjelöltje. – Mivel nagyon idegesek lettek, hogy sikerült azonosítanunk a tevékenységüket, többször összeszólalkoztunk velük. A gyanú szerint nemcsak szavazószállítás, hanem valamiféle eligazítás is a dolguk, sőt kaptunk panaszt szavazatvásárlásra is, illetve arra, hogy egyes embereket a szavazófülkékig kísértek. Mindez felveti a választás rendje elleni egyéb bűncselekmények gyanúját, ezért kihívtuk a rendőrséget, akik azonban csak akkor érkeztek meg, amikor már majdnem verekedésig fajult a feszültség, eljárni pedig akkor sem tudtak – mesélte.

Az ellenzéki aktivisták szerint a szavazók 5000 forintot kaptak.