Mezőkövesd orvosi ügyeletén arra kérik a sebkötözésre érkező betegeket, hogy vigyenek magukkal kötszert

2019. augusztus 27. 10:44 - szerző: 168 Óra

„Minden sebkötözésre érkező beteg hozzon magával kötszert! Az ügyelet erre a célra nem tud biztosítani kötöző anyagot!”

– írták ki Mezőkövesden a központi orvosi ügyeleten egy időközben törölt Facebook-bejegyzés szerint.

„A XXI. században. Mezőkövesd, központi orvosi ügyelet (Lásd a mellékelt fotót.) Miből, mennyit? Honnan tudjam, hogy ez a rend, és ki volt az a barom, aki ezt kitalálta, mert aláírás, hivatkozás nincs?”

 – hangzik a Facebook-bejegyzéshez fűzött kommentár. Szerzője hozzátette hogy augusztus 25-én délután kézsérülése ellátása nélkül beküldték Egerbe az ambulanciára, ahol 3,5 óra múlva ellátták, fertőtlenítették, átkötötték a sebét.

„A tetanusz injekció kiváltására Egerben 3/4 órát kellett volna várni, mert nem volt abban az időpontban gyógyszertári ügyelet az egész városban. Magyarország jobban teljesít. Miben? Az EÜ ezek szerint nem tartozik Magyarországhoz. Ki a felelős ezekért, Valószínű, hogy én. (Mert „Szarnak, kárnak nem akad gazdája”.)”

– idézi a Borsod24 a bejegyzést.

A mi cikkünk megjelenésének a másnapján, szerdán az RTL Klub Híradója is beszámolt az esetről. A mezőkövesdi orvosi ügyelet vezetője a televíziónak azt mondta, hogy ők sem tudják, ki tette ki a feliratot, amelyen se aláírás, se pecsét nincsen, ezért az nem tekinthető hivatalosnak, elismerte viszont, hogy azokat a betegeket, akik sebkötözésre mennek vissza, szóban valóban megkérik, hogy vigyenek magukkal kötszert. Aki anélkül érkezik, annak a sebeit az ügyeleti kötszerrel kötik be, ahogy az akut sérüléssel érkezőkét is.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az RTL Klubnak azt nyilatkozott, hogy ez a gyakorlat veszélyezteti a betegek biztonságát, az általuk bevitt kötszerek ugyanis higiéniai kockázatot jelentenek, mégpedig azért, mert nem lehet minden esetben tudni, hogy teljesen steril kötszerekről van szó.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy amíg az orvosi ügyeleten nincs pénz kötszerre, addig a városban csak úgy szárnyal a futballélet és a stadionépítés. Például 2018-ban a magyarországi futballklubokat támogató cégek Tállai András egykori NAV-elnök, jelenlegi államtitkár csapatát, a Mezőkövesd-Zsóryt támogatták a legnagyobb összeggel, 149,3 millió forinttal. A városban az égető szükség miatt tao-forintokból újabb fedett futballpálya is épül.

Az a tegnapi hír már csak adalék, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyar kormány most először fordítja a bruttó nemzeti össztermék (GDP) kevesebb, mint 7 százalékát az egészségügyre. A költségvetésben az egészségügyre elkülönített keret 4,8 százaléka a GDP-nek, valamint a magyar adófizetők saját zsebből további 2,1 százalékot fizetnek. Utoljára ilyen alacsony érték 2010-ben volt.

UPDATE

A Facebook-bejegyzés szerzője felhívta lapunkat, azt állítva, hogy az orvosi ügyeleten kifüggesztett felirat „félreérthető, szerencsétlenül megfogalmazott” üzenet volt, és valójában nem azt jelenti, hogy minden sebkötözésre váró betegnek kötszert kell vinnie  magával. Szerinte az üzenet azokhoz a járóbetegekhez szól, akiknek átkötözésre van szükségük a szakorvos vagy háziorvos rendes rendelési idején kívül. Nekik szakorvos vagy szakorvosi javaslatra háziorvos felírhatja a szükséges kötszert, amellyel a központi orvosi ügyeleten átkötözik a sebüket. A kifüggesztett felirat ezt nem tartalmazta, és az ezt szabályozó OEP-rendeletet sem említette.