Orbánt az amerikaiak fékezték meg, de most mindennek utána fog menni, aminek a megszerzésében eddig megakadályozták

2018. augusztus 7. 19:46 - szerző: 168 Óra

Barack Obama volt amerikai elnök 2017 előtt arra utasította a budapesti amerikai diplomatákat, hogy tartsák Magyarországot a helyes úton, azaz akadályozzák meg a demokratikus jogállam leépítését - mondta a Mother Jonesnak adott interjújában az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis.

A diplomata szerint az akkori amerikai elnök nagyon elkötelezett volt, és azt kérte tőle, hogy gyakoroljon nyomást az Európai Unió intézményeire.

Fotó: motherjones.com

Kounalakis szerint az amerikai fellépésnek, illetve az EU-nak és intézményeinek is köszönhető, hogy Orbán  óvatosabb lett, és nem ment olyan messzire a demokratikus jogállam leépítésében, mint szeretett volna, nem akarta ugyanis kockáztatni Magyarország EU-s és NATO-tagságát. A volt nagykövet szerint Orbán populista politikájának a 2008-as pénzügyi válság ágyazott meg, hogy aztán miniszterelnökként részben átvegye a magyarországi szélsőjobboldal témáit, érveit. Ezután lépésről lépésre építette le a sajtószabadságot, majd a független bíróságokat vette célba. Kounalakis úgy véli, a 2018-as újabb választási győzelme után a magyar miniszterelnök újabb változtatásokra készül, azaz ott is be fog avatkozni, ahol eddig nem sikerült elérnie céljait.

„Azt mondanám, Orbán azért nem jutott olyan messzire, mint amennyire akart, mert mi közbeléptünk, de úgy érzem, hogy most mindennek utána fog menni, aminek a megszerzésében megakadályoztuk”

– fogalmazott a volt nagykövet.

Bár a magyar miniszterelnök nyilván ezt szeretné, egyelőre nincs jele annak, hogy az amerikai álláspont Donald Trump hivatalba lépésével megváltozott volna. Ez sugallja legalábbis, hogy David B. Cornstein új nagykövet a megbízólevele átadása után azonnal ellátogatott a CEU-ra.