Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Orbánnak mindegy a büntetés, úgyis velünk fizetteti ki, és az sem fér a fejébe, hogy az ENSZ nem a NER

2018. február 17. 06:59 - szerző: Barát József

Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok – ezt a tanácsot adta Orbán Viktor 2011-ben külföldi diplomatáknak. Migrációs politikájára is érdemes így tekinteni. Miközben a Fidesz vezető politikusai kemény elszántsággal szajkózzák, hogy egyetlen bevándorlót sem fogadunk, a magyar állam tavaly mégis 1300 menekültet részesített oltalomban. A hazugságokra épített kormánykampány azt állítja, az Európai Unió és az ENSZ is az állítólagos Soros-tervet követi: milliónyi menekültet akarnak betelepíteni Magyarországra, csakhogy a magyar diplomaták részvételével is készülő legújabb hivatalos európai dokumentumok szerint nincs ilyen szándék. Mindenesetre hozzánk ma már gyakorlatilag lehetetlen bejutniuk a menekülteknek, a január végén életbe lépett új ügyviteli rend szerint napi két kérelmet fogadnak be a határ menti tranzitzónákban. Mára leépült a teljes hazai menekültügyi ellátórendszer, amelynek fejlesztésére az unió 2013-ban még négyszázmillió forint támogatást is adott. Hiába kértünk, nem kaptunk adatokat arról, jelenleg hányan és hol várakoznak az országban menedékkérelmük elbírálására.

Kerül, amibe kerül, Magyarország nem tartotta be az Európai Unió Miniszteri Tanácsának 2015. szeptemberi határozatát az 1294 menekült átvételéről és ügyük magyarországi elbírálásáról. Az akkori döntés érvénye lejárt, és bár idén januárban az Igazságügyi Minisztérium megkapta az Európai Bizottság keresetét az Európai Unió Bíróságánál indított eljárásról, ebből áttelepítés már nem lesz. Várható viszont egy borsos pénzbüntetés, amelynek milliárdos költségei hozzáadódnak a pávatánc keretében tavaly befogadott 1291 menekült ellátásának árához. A közkasszát kezelő elitnek ez persze aligha fáj: a költségeket mi, adófizetők álljuk majd.

Orbán Viktor környezete ugyanakkor politikai nyereségre számít – talán nem is alaptalanul.

Az összehasonlítás kedvéért érdemes felidézni, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök tavaly fanfárok kíséretében hatvan menekült befogadását ígérte, míg a román kormányszóvivő az elmúlt hónapban 109 menedékkérő átvételét harangozta be Olaszországból és Görögországból. Az együttműködés szándékát ily módon felmutató Szlovákia és Románia elkerülte a bírósági eljárást.

A jelek arra utalnak, hogy a menekültek kötelező átvételének ügye lassanként lekerül a napirendről az unióban. Legalábbis ezt javasolta decemberben Donald Tusk, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke. Szerinte a megosztó és egyáltalán nem hatékony ötletet félre kell tenni. A 2015-ös döntést nem csak a látványosan ellenszegülő és pervesztésre álló Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság ellenezte. Teljesítését ugyan csendben, de számos tagország elszabotálta, így nem is került sor a 120 ezer menekült elosztására.

Fotó: Bazánth Ivola

Elsősorban az érkező menekültek számának csökkenése teszi lehetővé, hogy a korábbi, pánikjeleket mutató döntést felülírhassa az unió. A menekültválság csúcsán, 2015-ben több mint egymillió bevándorló érkezett Európába. Egy év múlva ennek csak harmada, és tavaly ez a szám is majdnem a felére csökkent. Az árat pontosan tudjuk: Törökországgal 7,1 milliárd dolláros megállapodást kötött az unió a menekültek feltartóztatásáról és ottani ellátásáról. Formális megállapodás arról persze nincs, hogy cserébe Recep Tayyip Erdogan autokrata rendszerét az unió legfeljebb megmorogja, de érdemi lépéseket nem tesz ellene. Ez azonban része a dealnek, hiszen

ha Ankara erős embere megharagszik, 3,7 millió menekültet engedhet Európa nyakára.

Az sincs ingyen, hogy Olaszországban megállt a menekültek kétszázezres tömegének növekedése. Marco Minniti kémfőnökből lett olasz belügyminiszter finanszírozási megállapodásokat kötött a líbiai övezeteket ellenőrző kisebb-nagyobb csoportok kormánynak nevezett vezetésével. Igaz, sokak szerint csak helyi milíciákról van szó, amelyek maguk is belekeveredtek az embercsempészetbe, de hát az unió finanszírozza, ellátja, képzi a líbiai partiőrséget is, amely szintén nem jeleskedik az emberi jogok tiszteletében.

Tusk indítványa nem afféle magánkezdeményezés volt. Észtország, amely a tavalyi év második felében látta el az unió tanácsának soros elnökségét, olyan javaslatot tett, amelyet az intézmény szóvivője „minden kompromisszumok anyjának” nevezett. Az indítvány szerint ha egy befogadó ország erejét meghaladja, hogy a hozzá érkező menekülteket ellássa, akkor a bizottság segítséget kér más államoktól. Ez lehet pénz, személyzet, felszerelés vagy bármi más. Ha ez sem elég, akkor önkéntesen osztanak el menekülteket. Ha a befogadó országnak még ezek után is reális kapacitása 150 százalékát kell mozgósítania, akkor indulhat formális eljárás a kötelező segítség normáinak tisztázására. Ám a bizottság akkor is csak az adott ország egyetértésével helyezhetne át menekülteket.

A döntési folyamat legfontosabb szereplője Németország. Nemcsak azért, mert az unió legerősebb tagállama, hanem azért is, mert az elmúlt három évben több mint 1,3 millió menedékkérő lépett német földre. Nos, Thomas de Maiziere, az ügyvezető német kormány belügyminisztere január végén egy szófiai tanácskozáson úgy nyilatkozott: a kvótarendszer helyett célszerű tisztázni a menekültügyi eljárás más szabályait és más feltételeit. Németország számára ugyanis a 2015-ös döntésben szereplő 120 ezer menekült ügyénél nagyobb a tét. Több ország szeretné úgy átírni a befogadást szabályozó dublini egyezményt, hogy a hivatalos eljárásokat ne az az uniós ország végezze, ahová a menedékkérő érkezik, hanem az, ahol rokona, a hozzá kapcsolódó „horgonyszemély” él. Márpedig a számítások szerint az 1,3 millió, Németországban tartózkodó menedékkérő – többségük fiatal férfi – népes rokonsága könnyen akár ötmillióra tornázhatná a befogadást kérőket.

Az uniós döntés persze nem mehet szembe a formálódó német koalíciós szerződésben foglalt feltételekkel. A CDU, a CSU és a Szociáldemokrata Párt arra jutott, hogy Németország évente 180–220 ezer menekültet fogadhat be. A menedékkérők a jövőben már nem kaphatnak automatikusan lakást, az eljárásokat befogadó/kitoloncoló állomásokon kell kivárniuk. Augusztusban megkezdődhet a családegyesítés is, de havonta legfeljebb ezer rokont fogadnának be. Ez azt jelenti, hogy számos fiatal férfinak évtizedeket kellene várnia párjára, gyerekeire, ha mindenképpen maradni akar.

A kvóta erőltetése ellen hat az is, hogy a tárgyalások pillanatnyi állása szerint az új kormányban belügyminiszter lehet az Orbán szövetségesének, jó barátjának számító Horst Seehofer CSU-elnök, ráadásul lemondott a külügyminiszteri aspirációiról Orbán elszánt bírálója, a szociáldemokrata Martin Schulz.

A migrációval kapcsolatos roppant feladatok összessége mellett persze eltörpül a menekültek kötelező befogadásának ügye. Az Európai Bizottság menetrendje szerint júniusra készen kell állnia egy 23 jogszabályból álló menekültügyi csomagnak, ezekből eddig kilencet fogadtak el. Ez utóbbiak egyike a 2015-ös, kötelező befogadásról szóló határozat, amelynek nagyobb lett a füstje, mint a lángja. Ennél mindenki nagyobb jelentőséget tulajdonít annak, hogy márciusban már csúcsra kellene járatni a Frontex szervezet visszaküldési mechanizmusát. Júniusra be kell vezetni a migránsok legális munkavállalásához szükséges kék kártyát, három afrikai országgal visszafogadási egyezményt kell kötni, és persze ki kell dogozni a menekültek állandó és működőképes elosztási rendszerét – a működésképtelen átmeneti rendelkezés helyett.

Szíriai menekültek egy hannoveri nyelvtanfolyamon
Fotó: MTI/EPA

A dilemmák tisztázásában pozitív szerepet játszhat a párbeszéd az ENSZ migrációs világegyezményéről, amelyet konszenzussal az év végén fogadhatnak el. Ennek mulatságos és egyben szomorú előzménye, hogy a hazai választási kampány részeként a magyar külügyminiszter már a legelső szövegváltozat megjelentetése előtt tiltakozott ellene. António Guterres ENSZ-főtitkár – a korábbi menekültügyi főbiztos – január elején saját meggyőződését közölve arra hívta fel a világ vezetőit, hogy tekintsék pozitív jelenségnek a migrációt. Közelítsenek hozzá humánusan, hiszen a világon 258 millió ember él más országban, mint ahová született. A világ lakosságának 3,4 százaléka tartozik közéjük, és évente 596 milliárd dollárt utalnak haza szülőhazájukba, ebből 450 milliárdot szegény országokba. Guterres mondandójának értékelésekor érdemes emlékeztetni,

a 258 millióból félmillió magyar, akiknek hazautalásai teszik ki a magyar GDP 3,6 százalékát.

Szijjártó Péter mindenesetre felháborodott, és február elsején már a globális migrációs csomagot kezdte bírálni, nem Guterres nyilatkozatát. Kifejtette, a dokumentum alapállítása hazug, gyengíteni akarja a határvédelmet, és kísértetiesen hasonlít a Soros-tervre. A külügyminiszter azzal is fenyegetőzött, hogy Magyarország kilép az egyezmény tárgyalásából.

Csakhogy az ENSZ nem a NER, a világszervezetben nem Orbán szája íze szerint készül minden dokumentum. A néhány nappal később publikált tervezetről kiderült, hogy nyilvánvalóan tükrözi a New York-i magyar ENSZ-képviselet észrevételeit is, hangsúlyosan, már a dokumentum elejére bekerült, hogy a megállapodás nem kötelező érvényű. Megerősíti minden állam jogát arra, hogy saját törvényhozása alakítsa ki a nemzeti migrációs politikát. Szerepel benne a helyben nyújtott segítség jelentősége, a határok védelmének fontossága és az is, hogy maguk a menekültek is felelősséggel tartoznak saját sorsuk alakításáért. A dokumentum felszólít a kormányokra és a társadalmakra háruló feladatok összehangolására, hiszen olyan roppant feladatról van szó, amely meghaladja a tagállamok erejét. A tervezet a migrációs hullám mederben tartásának érdekében felhív a migrációs útvonalak bővítésére és az embercsempészet visszaszorítására, a közös életmentésre.

Fotó: MTI/EPA

Ezek után Szijjártó Péter éles váltással tartalmas dokumentumnak minősítette a tervezetet, amelyet érdemes komolyan venni, és alapos tanulmányozását ígérte. Persze lehet, hogy nem minden passzusa tetszik majd neki. Az őrizetbe vételt a tervezet szerint csak végső esetben lenne szabad alkalmazni, és hiteles információra van szükség a migrációról félrevezető narratívák helyett. Igaz, óriásplakátokat konkrétan nem említ a szöveg.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága saját tervezettel állt elő, amely a másik dokumentumnál is hangsúlyosabban kezeli az elvet, miszerint a nemzetközi közösség azokban, a konfliktusövezetekkel szomszédos országokban segítsen, ahová először érkeznek a menekültek.

Be kell fejezni azt a gyakorlatot, hogy a menekülttáborok ellátásáról elkülönítve gondoskodjanak: a szegény befogadó országok saját egészségügyébe, saját oktatási és kommunikációs rendszerébe kell befektetni, hogy a helyiek is hasznát lássák az erőfeszítéseiknek.

A közös szolgáltatások igénybevétele elősegíti a menekültek integrációját, és egyben lehetőséget ad a munkára is, amivel gondoskodhatnának saját magukról. Egy ilyen rendszerben a magáncégek is könnyebben találhatnak szerepet maguknak.

A menekültek ügyében ezek a tervek fekszenek az asztalon világszerte. Egyetlen ország van, ahol valami más foglalkoztatja a döntéshozókat. A „Soros-terv” igazi hungarikum.