Orbán Viktor szerint a Fidesz még nem döntött arról, hogy az Európai Néppártban marad-e, csakhogy erről éppen az Európai Néppárt fog dönteni

2019. október 10., 22:15

Szerző:

Továbbra is szorosan együttműködik a Fidesz és Silvio Berlusconi pártja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának csütörtökön Rómában.

A kormányfő az olasz Forza Italia párt vezetőivel, a 83 éves Silvio Berlusconi elnökkel (aki már háromszor töltötte be Olaszország kormányfői posztját) és Antonio Tajani alelnökkel egyeztetett.

A megbeszélés után közölte: érintettek európai ügyeket, az olasz-magyar kapcsolatokat és az Európai Néppárt kérdését is.

Kiemelte: az európai ügyeket illetően abban maradtak, hogy továbbra is a legszorosabban együttműködik Silvio Berlusconi pártja és a Fidesz az Európai Parlamentben és minden más európai intézményben. A miniszterelnök közölte: a magyar-olasz kapcsolatok tekintetében arról tárgyaltak, hogy most olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely a legmodernebb technológiával rendelkező cégek beruházásait honosítja meg Magyarországon, és számítanak az olasz vállalatokra.

Silvio Berlusconi egy üzleti delegációval el is jön majd Magyarországra, és tanulmányozni fogják a befektetési lehetőségeket- tette hozzá.

Orbán Viktor Rómában Orbán Viktor miniszterelnök és Silvio Berlusconi talákozója Rómában 2019. október 10-én
Fotó: Szecsődi Balázs

 

Orbán Viktor hangsúlyozta: az Európai Néppárt ügyében  arról beszéltek, hogy "mi a néppárton belül nagyon közel vagyunk egymáshoz, mind a ketten kifejezetten ellenezzük a migrációt, ellenezzük az adóemeléseket, ellenezzük a versenyképességet rontó gazdasági európai döntéseket, ellenezzük az adózás szabályainak uniós szintre való emelését".

Azt mondta: "mi egy olyan pártszövetség vagyunk, egy olyan páros vagyunk az Európai Néppárton belül, amely a jövőben is együtt kíván működni".

Orbán Viktor szerint "ezért ők nagyon győzködnek bennünket, hogy maradjunk is benn az Európai Néppártban, de erről majd később fogunk döntést hozni, hogy ha letisztultak a viszonyok az Európai Néppártban". Hozzátette: "ahhoz még néhány hétre azért szükség lesz."

Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) rendezvényére érkezett Rómába, a CDI - amelynek egyik alelnöki tisztségét a kormányfő tölti be - az olasz fővárosban tartja soron következő vezetőségi ülését - mondta korábban Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

A közlemény nem tette hozzá, hogy a jelenleg felfüggesztett tagságú Fidesz Európai Néppártban maradásáról valójában az Európai Néppártban döntenek majd az úgynevezett néppárti bölcsek véleménye alapján.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.