Egymilliárdot kér Orbán Viktortól a bulinegyedben uralkodó állapotok javítására a DK-s kerületi polgármester

2019. december 4., 14:22

Szerző:

Az erzsébetvárosi polgármester kedden levélben fordult a miniszterelnökhöz, azt kérve, hogy a kormány részesítse célzott támogatásban a kerületet, melyet az önkormányzat kizárólag a turizmus okozta problémák kezelésére, illetve a kerületi, és elsősorban a belső erzsébetvárosi lakók életkörülményének javítására fordítana – vette észre a Facebookon a 444.

Csendért tüntető erzsébetvárosiak
Fotó: Kökényesi Gábor

A területen működő vendéglátóhelyek révén évente több tízmilliárd forint bevétele van az államnak, ebből egymilliárd forintot visszaforgatva is jelentősen lehetne javítani a kerület helyzetén – hívta fel Orbán Viktor figyelmét a DK-s polgármester, aki azt kérte a miniszterelnöktől, hogy jelöljön ki valakit, akivel el lehet kezdeni tárgyalni a kerület jövőjéről. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.