Orbán Viktor kötélbarátjának telepén tárolja a bűnjeleket a rendőrség évi félmilliárdért

2018. december 6., 14:02

Szerző:

Évek óta fizet a rendőrség Orbán Viktor kormányfő barátjaként ismert vállalkozónak, Garancsi Istvánnak egy kispesti telephely használatáért. A bérleti díj évente csaknem félmilliárd forint – írja a Népszava.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság évek óta bérli telepet a Hofherr Albert és Tóth Árpád utcák sarkán. Lefoglalt autókat, roncsokat és bűnjeleket tárolnak ott, egy részüket árveréseken értékesítik.

A területet a Sinvest Hofa 11. Kft. adja bérbe, a társaság egyik ügyvezetője az Orbán Viktor kormányfő rmagánrepülőgépes útját finanszírozó, a cégeivel milliárdos állami megbízásokat nyerő Garancsi István nagyvállalkozó.

A lap a BRFK-tól érdeklődött, hogy mióta és mennyiért bérlik a telephelyet a Garancsi-vezette cégtől. 

Az ügy 2011-ben kezdődött, a főkapitányság ekkor közbeszerzési eljárás nélküli nyílt pályázatot hirdetett, bérbe vehető telephelyet keresve. A tendert a Sinvest Rippl-Rónai 1 Kft. nyerte el (a vállalkozás tavaly váltott a Sinvest Hofa névre) – a BRFK pedig 2012. október 25-én öt évre szóló bérleti szerződést kötött vele.

A Garancsi-féle cég így több mint 32 ezer négyzetmétert és kiszolgáló irodákat biztosított a bűnjelek tárolására, a BRFK pedig az ötéves időtartam alatt 454 millió forintot fizetett mindezért. Évente tehát mintegy 90 milliót költött bérlésre.

A BRFK 2017 októberében előbb egy 60 napos, 2018 januárjában viszont egy tíz évre szóló szerződést írt alá a Sinvest Hofával. A harmadával nagyobb területért idén 303 millió forintot kaszálhat a Garancsi-féle vállalkozás, a Népszava szerint a következő években várhatóan évente 450 milliót. (2018-tól összesen majdnem 41 ezer négyzetméteresre nőtt a bérelt terület.)

A portál azt írja, hogy a rendőrség így összességében 2012 és 2027 között összesen 5 milliárd forintot költ egy ipari placc bérlésre. Pedig a XVI. kerületben már 990 millióért egy 41 ezer négyzetméteres, összközműves, raktárhelyiséggel rendelkező ipartelepet vásárolhatna a BRFK.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt