Orbán Viktor falba ütközhet, európai stratégiája ingatag lábakon áll

2019. május 24. 06:30 - szerző: Lakner Zoltán

Még mindig további huszonhét uniós országgal együtt voksolhatnak a hétvégén a magyar választópolgárok. Az Európai Parlament összetételéről szóló döntés nem a kormányzásról szól, de a pártcsaládok új erőviszonyai meghatározzák a kontinens politikai atmoszféráját. A hazai felmérések szerint a Fidesz fölényes győzelmének csupán a mértéke kérdéses, azonban a miniszterelnök európai stratégiája ingatag lábakon áll. Az ellenzéki pártok számára főként az egymás közötti sorrend a tét. Többeknek az ötszázalékos küszöb átlépése is kritikus pont, s mindannyiuk számára a legfontosabb a támogatók megóvása a teljes letargiától.

„Bevesszük Európát, és tetőtől talpig megváltoztatjuk!”, ígérte vagy éppen fenyegetett Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes Milánóban, ahol a populista-nacionalista pártok általa szervezett kampánygyűlésének fő szónoka volt. Épülő új pártcsaládjában a másik vezető alaknak Marine Le Pen ígérkezik, akit a 444 tudósítója kérdezett a helyszínen Orbán Viktorról. A többszörös francia elnökjelölt azt válaszolta: „Orbánnak itt kellene lennie.” Ám a Fidesz vezetője kihagyta a szélsőjobboldali celebritások seregszemléjét, mivel – bár felfüggesztve – még mindig az Európai Néppárt (EPP) tagja. Teljesen nyíltan folytat ugyan kampányt a saját pártcsaládjához tartozó politikusok ellen, egy konkurens nagygyűlést mégsem reszkírozott.

Ott lett volna a helye az észak-olaszországi nagyvárosban az osztrák alkancellárnak is, csakhogy Heinz-Christian Strachénak aznap más dolga akadt: le kellett mondania. A Süddeutsche Zeitung és a Der Spiegel által közzétett videófelvétel – amelyen Strache egy általa orosz oligarchának vélt személlyel az egyik legnagyobb osztrák napilap pártirányítás alá vonásáról és az ügylet közbeszerzések eurómilliárdjaival való honorálásáról cserél eszmét – huszonnégy óra alatt az alkancellár bukásához és előrehozott választáshoz vezetett.

A magyarországi EP-választás szempontjából mindez azért lényeges, mert Strache az inkriminált felvételen arról beszélt, hogy az Orbán-modellt kívánja érvényre juttatni Ausztriában. A videóban kifejtett tervei szerint Strache e modell alatt a hatalomszerzés érdekében az orosz pénzügyi és politikai befolyás növelését, a médiakörnyezet átalakítását, valamint az üzemszerű korrupció politikai célok szolgálatába állítását értette.

A magyar miniszterelnök alig két héttel korábban fogadta a korábban Le Penhez hasonlóan orosz finanszírozással gyanúba hozott Salvinit, majd Strachét. A legmélyebb kölcsönös szimpátiájuk kinyilvánítása mellett Orbán az osztrák modellt ajánlotta az EPP figyelmébe, hogy ugyanis a jobbközépnek a tőle jobbra álló pártokkal kellene szövetkeznie az Európai Parlamentben, ahelyett hogy a szocialistákkal és a liberálisokkal hozna létre koalíciót. A Strache-botrány után azonban végképp valószínűtlen, hogy az EPP jobbra nyisson, így a Fidesz Néppártban maradásának sem indoka, sem célja, sem értelme nincs többé. Bebizonyosodott, ha eddig nem lett volna világos, hogy amikor Strache és a hozzá hasonlók „hazafiságról” beszélnek, valójában az orosz befolyás növelésére, a közpénzek szisztematikus lenyúlására és antidemokratikus céljaikhoz rendelésére gondolnak. Ez a modell valóban meglehetősen orbáni, cserébe a magyar kormányfő osztrák modellnek nevezi saját hatalmi képletének elterjesztését a kontinensen. A többi pártcsaládnak még egy hete maradt arra, hogy megmutassák az európai választóknak, mivel állnak szemben, amikor Salvini, Le Pen vagy éppen Orbán terveiről hallanak.

Brexit - Az EP plenáris ülése
Fotó: PATRICK SEEGER

Amennyiben a magyar miniszterelnök jobbra nyitási stratégiája teljesen leértékelődik, és a Fidesz kiszorulása a legnagyobb pártcsaládból visszafordíthatatlanná válik, Orbán hazai pályán várható újabb győzelmének értéke jóval kisebb lehet az európai ligában, mint arra számított.

A magyarországi eredményekkel kapcsolatos előjelzésekről képet alkothatunk abból, hogy a Fideszt egyetlen kutatóintézet sem méri a pártot választani tudó szavazók körében 50 százalék alá. A kormánypárt előnye az őt követőkkel – a Jobbikkal és az MSZP–P-vel szemben – 40 százalékpont körüli. További kritikus körülmény az ellenzék számára, hogy az LMP és a Momentum az ötszázalékos bejutási határ környékén áll. Szavazataik elveszhetnek, vagy éppen egy jó hajrával meggyőzhetik az ellenzéki szimpatizánsok egy részét, hogy rájuk voksolva tolják át őket a küszöbön. Mindent egybevetve a helyzet úgy áll, hogy a Fidesz csúcstámadásra tör, vagyis az arányos választási rendszerben próbálja megszerezni a Magyarországnak járó 21 európai mandátum kétharmadát. Legutóbb, 2014-ben, a Fidesz 51,48 százalékot kapott az EP-választáson, ami akkor 12 mandátumot ért, miközben öt ellenzéki formáció is képviselői helyhez jutott. Az akkorihoz képest akar most még többet a kormánypárt. A Fidesz kétharmados ambíciója közismert, ez 14 helyet jelentene. Kövér László egy – a melegekkel szembeni kirohanással botrányt kavaró – zuglói fórumon 15 mandátumról beszélt, aminek elérése szintén nem tartozik a science fiction kategóriájába. Ehhez arra lenne szükség, hogy a Fideszen kívül csak két másik párt szerezzen mandátumot, vagy arra, hogy a bejutó ellenzéki szervezetek rosszabb eredménnyel szerepeljenek ahhoz képest is, ami a kutatásokban látszik.

Meghatározó tényező lesz a részvétel, ami az általános várakozás szerint jelentősen meghaladja az öt évvel ezelőtti 29 százalékos szintet. Sokáig az az elemzői konszenzus tartotta magát, hogy a Fidesz számára az alacsony részvétel a kedvező, mert a saját támogatóit minden körülmények között elviszi voksolni, s ha az ellenzék gyengén mozgósít, akkor a leadott szavazatok körében magasabb Orbán részesedése, mint ami támogatóinak össztársadalmi arányából következne. A 2018-as parlamenti választáson azonban a Fidesz 70 százalékos részvétel mellett szerzett kétharmadot, amivel egyértelművé vált, hogy részben a bevándorlás elleni szüntelen állami propaganda, részben a legszegényebbek és legkiszolgáltatottabbak mobilizálása révén bővítette bázisát. Ez viszont „csak” azt jelenti, hogy a részvételi adatok önmagukban nem lesznek irányadók a várható eredményre nézve. Az ellenzéki pártok feladata ugyanaz maradt: elgyötört támogatóik közül minél többet rávenni a szavazásra.

Le Pen mentelmi jogának felfüggesztése
Fotó: STEPHANIE LECOCQ

Szinte már közhely, hogy az EP-választásnak fontos szerepe lehet az őszi önkormányzati választás kimenetelében, mégsem tűnik úgy, hogy ennek a jelentőségét az ellenzék teljes mértékben felmérte volna. A tavaly áprilisi vereség hatására az ellenzéki tábor mély letargiába süllyedt, amiből a decemberi tüntetések rántották ki. Azokban a napokban – csakúgy, mint 2018 februárjában, a hódmezővásárhelyi időközi választás váratlan ellenzéki győzelme után – felütötte a fejét a reménykedés azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki pártok talán a korábbinál keményebben, hatékonyabban és egymással együttműködésben tudnak majd politizálni. E várakozások csak kis részben váltak be, annyiból, hogy az ellenzéki pártok a tavaszi kampányban egymást csak alig-alig támadták. Ugyanakkor áttörés sem a választók elérésében, sem a szövetségi politikában nem mutatkozott. Miközben az év elején mindenki fogadkozott, hogy nem adja fel az önértékkel is bíró EP-választást, a kampány alig volt érzékelhető, és sokkal több olyan – az ellenzék szempontjából részben biztató, részben aggasztó – fejleménynek lehettünk tanúi, amelyek az önkormányzati választás előkészületeivel függtek össze.

Mindeközben, vagyis, jobban mondva, a tavalyi választás óta is rendületlenül épül Magyarországon a Strache által vágyakozva emlegetett Orbán-modell. Tovább tizedelték a kritikus médiát, zajlik a Magyar Tudományos Akadémia elleni hadjárat, komoly erőfeszítések történnek valamiféle kulturális őrségváltás kivitelezésére, és hatalmas roham készül a bíróságok megmaradt függetlensége ellen. A demokrácia európai barátai kínos lassúsággal ébrednek rá, mi folyik Magyarországon. Ha ez az egész továbbra sem is érdekli őket önmagában, az már Orbán korábbi EPP-n belüli szövetségeseit is aggasztani kezdte az utóbbi időben, hogy az államilag szervezett korrupció, az európai pénzekkel táplált klientúra és az orosz érdekek kiszolgálása – mint politikai modell – hozzájuk is megérkezik.

Európa tényleg tetőtől talpig megváltozhat, ha Orbán barátai teret nyernek. De ez visszafelé is igaz: ha Orbán európai befolyásszerzése falba ütközik, netán visszaszorul, az koptatni fogja magyarországi bázisát. A két idei itthoni választáson az is múlik, hogy Orbán hatalmának megbillenésekor lesz-e komolyan vehető, szerveződni és cselekedni képes ellenzék a magyar politikai színtéren.