Orbán Viktor: Ma is ebből a csodából élünk

2019. október 23., 20:33

Szerző:

1956-ban is szabad és független Magyarországot akartunk magunknak a nemzetek Európájában - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián rendezett díszünnepségen.

A kormányfő úgy fogalmazott, 1956. október 23-án a magyar nemzet „ősi jussát” követelte vissza, szabadon akart dönteni arról, miként éljen. Szerinte 1956-ban a „villámcsapás fényességével” hasított a magyarok elméjébe, hogy csak egy hazájuk van, a „vörös iszap” pedig mindent „elvisz felemészt, felforgat és szétdobál”, amiből otthont és hazát épít az ember. – Fegyvert fogtak hát, mert látták, hogy nincs más kiút – mondta erről.

Október 23. - Díszünnepség a Zeneakadémián - Orbán Viktor
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Amíg a délelőtti Facebook-posztjában Wass Albertet idézte, most Márai Sándor és József Attilát vette elő: „Vegyetek erőt magatokon, és legelőször is a legegyszerűbb dologhoz lássatok. adódjatok össze, hogy roppant módon felnövekedvén Istent is, aki a végtelenség, valahogy megközelítsétek” – idézte a költőnek A számokról című versét, hozzáfűzve, hogy a magyarok 1956 októberében össze is adódtak és csodát tettek. – Ma is ebből a csodából élünk – jelentette ki.  

– És mi akkor is magyar, vagyis európai életformát akartunk magunknak. Szabad és független Magyarországot a nemzetek Európájában. És ebben nem is volt ellentmondás, mivel Európa nyugati fele akkor még valóban a szabad nemzetek közös hazája volt – mondta Orbán Viktor, aki szerint haza csak addig van, amíg van, aki szeresse és áldozatot hozzon érte. – Sem Európa, sem Magyarország nem maradhat meg, ha szembefordul azzal, ami élteti, ha szakít a szabadsággal, függetlenséggel, kereszténységgel – fűzte hozzá. 

A kormányfő szerint a szabadságharcosok a legszebbet, a legtöbbet adták, amit egy ember a hazájáért áldozhat: adták az életüket, a szabadságukat, vállalták a száműzetést. Orbán Viktor közölte, hálával tartozunk elődeinknek, hogy a mi magyar mivoltunk olyan szabadságharcok hosszú során át forrhatott ki, amely "nagyszerű és lovagias néppé" tett minket. Úgy vélte, a történelem folytonos kihívás, megmérettetés, alkalmassági teszt, és a válaszokon múlik egy nép sorsa, egy nemzet jövője, egy állam fennmaradása vagy bukása. Könnyű természetes állapotnak tekinteni, hogy van egy független, szabad, nemes eszményekre épülő hazánk, de ezt a hazát nem ajándékba kaptuk - emlékeztetett Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a magyar nemzet 1956 őszén „felsőbb osztályba lépett” egy olyan történelmi teljesítménnyel, amelynek erkölcsi kisugárzása érezhető volt az egész Földön.

Az ötvenhatosoknak köszönhetjük, hogy a történelem sötét óráiban, a szovjet megszállás alatt is megőrizhettük a tartásunkat, felemelhettünk a fejünket, mert volt mire és kikre büszkének lenni - idézte fel. Megjegyezte, hogy a mai pesti srácok és lányok is, ha kellene, ugyanolyan fényesen helyt állnának, mint elődeik, és azzal zárta szavait: Dicsőség a hősöknek!

Orbán Viktor nyolc év óta először tartotta szabadtér helyett zárt helyszínen az 1956-os ünnepi beszédét, Kovács Zoltán szerint azért, mert az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy el kell-e utaznia a Brexit miatt az Európai Tanács esetleges rendkívüli ülésére. Kezdés előtt néhány perccel még félig üresen tátongtak a széksorok a teremben – derült ki a hvg.hu egy fényképéből.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.