Orbán Ráhel volt gimnáziumának tanárai is tiltakoznak az új Nemzeti alaptanterv bevezetése ellen

2020. február 20., 19:08

Szerző:

A Városmajori Gimnázium 48 tanára, az intézménytől függetlenül, tiltakozik a Nemzeti alaptanterv (NAT) bevezetése ellen - szúrta ki a 24.hu a gimnázium Facebook-oldalán közzétett állásfoglalást.

Az ország egyik legjobb középiskolájának tanárai ellenzik a NAT bevezetését,

  • mert alapvetően bizalmatlanságot tükröz a pedagógusokkal szemben, rájuk nézve erősen korlátozó;
  • mert barátságtalan a tanulókkal szemben is, hiszen az indokolatlan túlszabályozottság nem teszi lehetővé, hogy a tanár az adott tanulói csoport képességeihez, érdeklődéséhez igazítsa a tananyagot;
  • mert feszességével a tantárgyak többségénél nem ad teret a kísérletezésnek, közös felfedezésnek, kritikus gondolkodás révén történő feldolgozásnak, így nem segíti azon képességek fejlesztését, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fiatalok felkészüljenek a 21. század kihívásaira.

A tanárok azt kérik, hogy a felelős szakpolitikusok és döntéshozók mérlegeljék az indokaikat, majd hozzanak bölcs döntést.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.