Vált az Orbán-kormány a londoni nagyköveti poszton, Habony Árpád jobbkeze visszajöhet Magyarországra

2019. december 27., 18:10

Szerző:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf távozik, Kumin Ferenc, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium helyettes államtitkára lesz Magyarország új londoni nagykövete – erősítette meg a hírt a tárca az atv.hu kérdésére. Kumin Ferenc 2012 és 2014 között pedig a második Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, 2014-től  New York-i főkonzul volt.

Magyar konzulátus nyílt Edinburgh-ben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet az edinburgh-i magyar konzulátus megnyitóján 2018. december 13-án
Fotó: KKM/Mitko Sztojcsev

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a rejtélyes miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád jobbkezeként és üzlettársaként ismerik. Augusztusban volt hír, hogy az egyik cége, a Magyar Vagon Zrt. két közös vállalatot is alapított az orosz Transzmashholding metrógyár svájci leányvállalatával, a TMH International AG-vel. Nem mellesleg társtulajdonoda az Orbán-kormány nemzetközi kirakat-hírügynökségének, a V4NA-nak is. A tulajdonosi háttér szerint a V4NA 57–40–3 arányban a New Wave Media Group Kft. (amelynek érdekeltségi körébe tartozik az Origo), a Habony Árpád-féle Danube Business Consulting és Magyarország rendkívüli és meghatalmazott londoni nagyköveteként Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Ő az Orbán-kormány új szóvivőjének, a januárban lánykori nevén hivatalba lépő  Szentkirályi Alexandrának a férje.

A váltás összhangban áll azokkal az információkkal, amelyek szerint az önkormányzati választáson elszenvedett hatalmas térvesztést megelőző kommunikációs hibák miatt visszahívja Habony Árpádot.