Orbán kétezerrel több kórházi ápoltról beszélt, mint ami a hivatalos adatokban van

A miniszterelnök a Kossuth rádióban péntek reggel azt mondta: hamarosan elérhetjük a tízezres betegszámot a kórházban, pedig a hivatalos adatok ennek még a közelében sincsenek.

2020. november 27., 10:37

Szerző:

Érdekes ellentmondás derült ki a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorából. Orbán Viktor a péntek reggeli interjújában a következőket mondta:

„Két csatatér van: az egyik a kórházakban, a másik az iskolákban. Ami a kórházakat illeti – mert az a legfontosabb, hogy az életeket mentsük – ott nem látok egyelőre biztató jeleket. Az operatív törzs üléséről jövök,

és azt látom, hogy már 9500 magasságában van, tehát el fogjuk érni a tízezer kórházi ágyon fekvő betegszámot hamarosan.”

 

A hivatalos adatok szerint azonban jelenleg 7591-en fekszenek kórházban, de a szerdai rekord is "mindössze" 7718 volt. A műsorvezető egyébként azzal indította a témát, hogy a szennyvízvizsgálatok alapján a következő napokban nem lesz emelkedés a fertőzöttek számában – az elmúlt két napon 6300 és 6400 között volt.

Az interjút itt meg lehet hallgatni, a vonatkozó rész 15:35 körül indul.

Frissítés:  A kormány közleményt adott ki, e szerint Orbán „a megfigyelés alatt álló, kórházban fekvő, koronavírus gyanús, de még nem igazolt betegek számát adta hozzá ehhez az adathoz”.

Az interjú  nagy részében az európai uniós vétóról beszélt a miniszterelnök. „Fantasztikus lehetőséget magában rejtő közép-európai együttműködésről” beszélt, ami azért érdekes, mert a visegrádi országok közül Lengyelország és Magyarország ugyan jelezte vétózási szándékát, de Szlovákia és Csehország nem. „A mi pozíciónk betonszilárdságú, az ő pozíciójuk politikai akarat, azon lehet változtatni” – mondta a többi tagállamról Orbán, és hozzátette: nem akar kompromisszumot kötni.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.