Orbán hatmillió eurót eurót ajánlott fel Románia leggazdagabb emberének a román sajtó szerint

2018. szeptember 23. 15:08 - szerző: 168 Óra

Egy nemzetközi teniszverseny megrendezése volt a tét.

Ion Țiriac, Románia leggazdagabb embere, egykori neves teniszező azt állítja, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hajlandónak mutatkozott arra, hogy megszerezze Magyarország számára egy részben általa tulajdonolt tenisztorna szervezési jogait - írta az Index a Főtér.ro cikke alapján.

Țiriac szombaton több bukaresti sajtóorgánum szerint is az időpontot és a körülményeket nem pontosítva azt mondta, a magyar kormányfő hatmillió eurót ajánlott azért, hogy lemondjon a francia Roland Garros előtt egy héttel megrendezett genfi tenisztornáról, amelynek a jogait a román üzletember egy volt német teniszezővel közösen birtokolja.

Ion Țiriac

A genfi tenisztornát egyébként a magyar Fucsovics Márton nyerte májusban, 36 év után ő volt az első magyar, aki ATP-versenyen nyert.

Ion Țiriac először jégkorongozni kezdett, a '64-es téli olimpián a román csapat tagja volt, majd teniszezni kezdett, és '70-ben már  Ilie Năstaseval megnyerték a Roland Garros férfi páros versenyt, majd a '70-es években háromszor is eljutottak a Davis-kupa döntőjéig. Később teniszmenedzser lett, 1984 és 1993 között ő menedzselte Boris Beckert.

1990-ben megalapította a Țiriac bankot (Banca Țiriac), amely az első magánkézben levő bank volt a rendszerváltás utáni Romániában. 1996 óta Țiriac tulajdonában van a BCR Open Romania tenisztorna licence. 1997-ben Țiriac Air néven légitársasaságot alapított, amely charterjáratokat üzemeltet üzletemberek számára, külön terminállal a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren. Angolul, franciául, olaszul, németül és spanyolul beszél, olvasható a Wikipedia-oldalán. Négy éve ő Románia leggazdagabb embere.