Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Orbán elárulta, ennél jobb nem lesz, ami most van, azt nyújtja továbbra is a rendszere

2018. február 18. 18:08 - szerző: Lakner Zoltán

A kampánynyitó alkalmából narancssárga nyakkendőt öltő miniszterelnök elkerülte az oktatás, az egészségügy és a korrupciós botrányok említését, hallgatásával jelölve meg gyenge pontjait. Huszadik évértékelője biztatás volt a híveknek, az eredmények katalógusa, ám egyúttal arról is szólt: Orbánnal ilyen marad az ország, akinek most nem jó, annak az ő uralma alatt nem is lesz jobb.

A választási harc küszöbén a kormány és az ellenzék nem csak másképp ítéli meg a helyzetet, de teljesen eltérő az is, amiről beszélnek.

Rég túl vagyunk azon, hogy az ellenzék szerint a kormány rosszul végzi a munkáját, a kormány viszont elégedett önmagával. Ehelyett az ellenzék a rendszerváltás szükségességéről, az alkotmányosság helyreállításáról, a korrupt rezsim működtetőinek elszámoltatásról, az Orbán-rezsim kárvallottjainak kárpótlásáról, a súlyos társadalmi igazságtalanságok mielőbbi enyhítéséről beszél. A kormányfő viszont egy másik dimenzióban egyrészt saját működését méltatja átfogóan, leszólva az ellenzéket, főként pedig történelmi veszélyekről, küzdelmekről, felismerésekről szónokol, a magyar önazonosságról és a világméretű küzdelemről elmélkedik.

Világképek csatája zajlik, amit nem lehet azzal elintézni, hogy Orbán hazudik. Ha úgy vesszük, a miniszterelnök féligazságokból állít elő politikai tényeket, miközben az ellenfelei nem tudnak tőkét kovácsolni a valóságból.

Fotó: Merész Márton

Holott Orbán legnagyobb ellenfele saját elégedettsége. Mi egyebet tehetne egy nyolc éve hatalom lévő kormányfő, aki sorozatban a harmadik ciklusáért küzd, dicséri a portékáját: a több mint 700 ezer új munkahelyet (nem taglalva, hogy ezek egy része közmunka, egy másik szelete külföldi munkavállalás), a letört inflációt, a robogó beruházásokat (az uniós pénzekről szó se esett), a most először fizetendő nyugdíjprémiumot, a devizahitelesek megmentését (amiről párszázezer embernek más benyomása van), valamint az életvitel változását, mert, kérem szépen, több a turistaház és többen járnak még moziba is.

Ez a nyolc év bizony jól sikerült, jobban is, mint vártuk – összegzett Orbán, aki ezúttal is hozzátette, ez még nem az út vége, vagy, ahogy a minap fogalmazott, kezdünk jól kinézni, de még nem nézünk ki jól. Mégis, aki odafigyel a szavaira, kihallhatta belőle, hogy akkor eszerint ennél nem lesz jobb. Ami most van, azt nyújtja az Orbán-rendszer. Aki egyetért vele, aki nyertesnek érzi magát, annak fontos az eredmények lajstroma, hogy kedve támadjon megint Orbánra szavazni. Aki viszont elégedetlen, az így járt, ne számítson másra.

Ha ez nem ösztönzés Orbánnal szemben, akkor nem tudom, mi lehetne az.

Nem véletlen, hogy a miniszterelnöki évértékelés fele nem is erről szólt. A migráció tarolt, hiszen „a demográfia alakítja a történelmet”, s bár az iszlám ellen délről meg tudjuk magunkat védeni, lásd kerítés és köszönet Pintér Sándornak, a veszély most nyugatról jön, mert a nyugatiak bevándorlóországokká lettek. Milyen igaz, például tőlünk is nyugatra mennek az emberek, de ezt Orbán természetesen nem fűzte hozzá. A migráció terjed, mint az influenzajárvány, mondta az európai uniós miniszterelnök, aki saját szavai szerint lubickol az inkorrektség luxusában. Soros megvette a brüsszeli EU-s és a New York-i ENSZ-bürokráciát. Van, aki még érzi a pénzszagot – tette hozzá Orbán, akinek eszerint már nem a régi a szaglása. Kárörvendően triumfált európai ellenfelei felett, osztrák kancellárok, olasz miniszterelnök, valamint Martin Schulz bukott bele Orbán értelmezése szerint a vele folytatott konfliktusba. Ezzel szemben megdicsérte az „észhez térő” horvátokat, a hazafias útra lépő osztrákokat, a bajor ellenállást, és megeresztett egy „Forza Italia!” biztatást is a sokadik visszatérésére készülő Berlusconinak.

Orbánnak nem igaza volt, hanem igaza lesz, a történelem őt igazolja, előbbre lát, mint sokan mások, és mindenkinél bátrabban beszél a felismeréseiről. Legalábbis ez a képe saját magáról. Ahogy szokás szerint szervilis felkonferáló üzenetében Balog Zoltán volt szíves megjegyezni, kirajzolódnak az idők jelei, amelyeket Orbán felismert, az emberminiszternek egyenesen Noé jutott eszébe főnökéről. 

Fotó: Merész Márton

Azt is megtudhatta a figyelmes hallgató, hogy a függetlenség nem olyan, mint a lekvár, ami eláll a polcon, időről időre meg kell védeni. Márpedig a függetlenségnek belső ellenségei is vannak, akiket kívülről irányítanak. Zajlik a harc, ennek eszköze a Stop Soros, továbbá felvesszük a kesztyűt az ENSZ-tárgyalásokon, és, egyáltalán, most már nem csak a nemzetiek és a nemzetietlenek, a függetlenség védelmezői és a függetlenség ellen törők, nem is csupán az iszlám és a kereszténység közötti küzdelem zajlik, hanem antropológiai harc folyik a Soros-féle embertípussal szemben. Ennek szálláscsinálói a szándékosan az angol szakzsargonnal, vagyis idegenül hangzó NGO-ként emlegetett civil szervezetek, és az ellenzéki pártok.

A kampánykezdet alkalmából narancssárga nyakkendőt öltő Orbánnak ugyan nem dolga más pártokkal foglalkozni, de a választás előtt 49 nappal mégis kivételt tett. Az ellenzéket összességében egy rakás szerencsétlenségnek tartja. Ha jól dekódoltuk – mert a nevüket ki nem mondta volna –, akkor Karácsony Gergelyt az MSZP-t a parlamentből kivezető csődgondnokként aposztrofálta, Gyurcsány Ferenc pártját virtigli kommunistaként emlegette, az LMP-t identitás nélküli szervezetnek látja, ahol mostanában feltűnően nagy a jövésmenés. A Jobbik eposzi jelzője a „szebb napokat látott nemzeti párt”, itt bizonyára a rasszista kampányokra és a gárdamasírozásokra gondolt a saját pártját nyugodt erőként jellemző európai néppárti miniszterelnök-pártelnök.

Az egyetlen, ami miatt Orbán szerint tartani lehet az ellenzéktől, hogy „a reménytelenség gyűlöletet szül”, ami veszélyes kijelentés éppen az ő részéről, mert új megvilágításba helyezheti a kormány gyűlöletkampányát. Tény, hogy Orbán nem sokat dicsekedett az egészségügy vagy az oktatás állapotával, és nem állt neki magyarázkodni például az Elios-botránnyal kapcsolatban sem. Hallgatása mesze hangzóan beszédes volt, a miniszterelnök pontosan tudja, hol vannak a gyenge pontjai. Ellenfeleivel azonban ilyesmiről nem – ilyesmiről sem – vitatkozik, inkább semmibe veszi őket és semminek láttatja őket.

Kalandra fel – zárta kampánybeszédét Orbán, 50 nap múlva mindannyian megérkezünk majd valahova, és ezt ugyanúgy vehetjük fenyegetésnek, mint amikor kiapadhatatlan tetterejét emlegette.