Orbán bejelentette az ingyenes parkolást, 20 százalékkal több lett az autós Budapesten

2020. április 6., 21:45

Szerző:

„A kormányzati operatív törzs tájékoztatóján hangzott el, hogy sajnos »sok lett az autó« Budapesten. Jó reggelt kívánok! A tisztifőorvos lényegében arra kérte a budapestieket, ne vegyék komolyan a miniszterelnök bejelentését, ne éljenek vele, mert az fokozza a járványveszélyt.

Ilyen az, amikor tények, adatok, vagyis józan megfontolás nélkül születik egy döntés, amit egy nap múlva már magyarázni kell” 

– osztotta meg véleményét az Orbán Viktor által bejelentett ingyenes parkolásról Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.

Mint a főpolgármester írta, a Fővárosi Közgyűlésben a polgármesterek eddig is, jó okból nem támogatták a teljes körű ingyenes parkolás bevezetését. Nem hozhatnak olyan döntést, aminek következtében nagyobb lesz a forgalom, ami elősegítheti a koronavírus terjedését.

A miniszterelnök bejelentésének másnapján a közösségi közlekedés kihasználtsága nem csökkent, 

de az elmúlt hetekhez képest érdemben nőtt a közúti forgalom, annak összes következményeivel együtt.

Vagyis, írja a főpolgármester, jelentős részben olyanok ültek autóba, akik eddig otthon maradtak, ahogyan azt a kormány is kéri mindig tőlük. A közterület-felügyelők jelentései szerint a szabálytalan parkolások száma is visszaállt egy átlagos hétköznapnak megfelelő szintre, több esetben a közlekedést érdemben akadályozó parkolás miatt kellett intézkedni. 

Bár Karácsony a munkája során láthatóan állandóan nem várt akadályokat kell leküzdjön, közölte: annak érdekében, hogy aki élni tud a biciklis közlekedés lehetőségével, biztonságban tudja ezt megtenni, már hétfőn elkezdtek új biciklisávokat festeni a városban. Az orvosok és ápolók számára – hogy gyorsan jussanak el a munkahelyükre –már korábban ingyenessé tették a parkolást a városban. Hogy az ő munkájukat ne nehezítse, hogy elfogytak a parkolóhelyek, a kórházak környékén, ahol ez indokolt, az egészségügyi dolgozóknak jelölnek ki parkolóhelyeket a következő napokban.

Mint az Index írja, a Waze útvonaltervező applikáció adatai alapján

hétfőn mintegy 20 százalékkal több Waze-felhasználó közlekedett Budapesten,

mint az előző hét hétfőjén.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.