Már nem lehet megmondani, ki kitől kapta meg a koronavírust

2020. március 16., 18:02

Szerző:

Miközben 39-re nőtt a Magyarországon koronavírussal diagnosztizált betegek száma, a kormány – szemben az első napok gyakorlatával – már egyre kevesebb, sőt, gyakorlatilag semmilyen adatot nem közöl a betegeknek például a területi hovatartozásáról, életkoráról. Így aztán nem tudni, mely városok, mely korcsoportok érintettek a járványban. 

Így a legfontosabb kérdés az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatón egyértelműen az volt,

miért nem közöl immár a kormány adatokat életkorra, területi bontásra?

A hvg.hu újságírójának kérdésére Müller Cecília országos tisztifőorvos – az elmúlt napok hiánya után újra képviselve az egészségügyet – ezt nem válaszolta meg. Azt mondta, tiszteletben tartják a személyiségi jogokat és szerinte nem szerencsés, ha követhetővé válik egy beteg, hiszen egészségügyi adatai szenzitív adatok.

Ennek némileg ellentmond az a tény, amivel kezdte a sajtótájékoztatót – amit egyébként Orbán Viktor a parlamentben ma már előrevetített –, hogy

a járvány új szakaszába lépett, immár a csoportos terjedés szakaszában vagyunk,

vagyis egyértelműen jó volna ennek részleteiről többet tudni. A tisztifőorvos azt mondta, amikor arra kell figyelnünk, hogy egy közösséget megvédjünk, ehhez a betegek mindenféle adatának zártan kezelése feltétlenül szükséges.

Immár azonban nem lehet pontosan megmondani, ki kitől kapta el a vírust.

Müller szerint a vírus meggátlását tudatosan kell kezelnie a lakosságnak, lényegében elmondta, mindenki vigyázzon a másikra és magára, fontos otthon maradni, elővigyázatosnak lenni. „A cél, hogy a terjedést minimalizáljuk, ne egyszerre terhelje az ellátórendszert a megfertőzöttek kezelése” – mondta.

Müller Cecília közölte:

negatív lett Pintér Sándor belügyminiszter és további több mint negyven kontaktszemély első koronavírustesztje.

Csehországban már 293, Szlovákiában 61 fertőzött van, vagyis a térséget elérte a vírus, ezért volt szükség a miniszterelnök által bejelentett intézkedésekre – mondta Lakatos Tibor, a Törzs ügyeleti központjának vezetője. Mint mondta, a miniszterelnök által bejelentett részletszabályok kidolgozása folyik, de például arra lehet számítani, hogy

  • „zenés-táncos rendezvények” helyszínén nem lehet tartózkodni, a vallási szertartás, a temetés és a polgári esküvő nem számít ilyennek.
  • Több sportszövetség felfüggesztette a rendezvényeket magától, de ezeket is korlátozzák.
  • Könyvtárak, közösségi színterek, múzeumok is bezárnak, a boltok pedig a már ismert kivételekkel 15 óra után nem tarthatnak nyitva.

Lakatos elmondta: a szabályok megszegése szabálysértésnek számít, bírság jár érte, méghozzá

500 ezer forint. Már 40 olyan magyar állampolgár van, akik nem tartották be a karantén szabályait.

Több mindent lehet telefonon keresztül a kormányablakban elintézni szerinte, ugyanakkor arról is beszélt, hogy a hivatalos koronavírus tájékoztató oldal ma leállt, az okokat vizsgálják.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.