Heten vannak súlyos állapotban koronavírus-fertőzés miatt, a főorvos személyesen pirított oda az utcán látott időseknek

2020. március 22., 14:05

Szerző:

Hét embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az operatív törzs ülése utáni vasárnapi online sajtótájékoztatón.

Szlávik János beszámolt arról, hogy vasárnap újabb két ember - egy 65 és egy 75 éves nő hunyt el.

Azt is elmondta, hogy a halottak átlagéletkora 66, az intenzív osztályon kezelteké 69 év.

Közölte, a betegek között vannak gyermekek, középkorúak és idősek is. Kiemelte: a gyermekeknél ritka a súlyos lefolyás, a halál pedig extrém ritka.

Szlávik János hozzátette: vasárnap további gyógyultakat engedtek ki a kórházból. Köztük vannak 40 és 60 év körüliek is.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa
Fotó: MTI/Kovács Attila

Tájékoztatása szerint jelenleg 49 embert ápolnak a Szent László Kórházban. A kórházban ápolt betegek felének enyhe vagy közepes tünetei vannak, úgy mint köhögés, légszomj, magas láz, gyengeség, izom- és ízületi fájdalmak.

A betegség lefolyásáról szólva elmondta: a betegek 20 százalékánál néhány napos köhögés után magasabb láz, "köpetürítéssel járó köhögés, rendkívüli fejfájás és gyengeség jelentkezik. Ilyenkor a betegség a súlyos stádiumba vált át".

Ezek a betegek általában 10-14 nap múlva intenzív osztályra kerülnek, és ott gépi lélegeztetésre szorulnak. A gépi lélegeztetés sokszor hetekig is eltart - mondta, megjegyezve, hogy a jelenleg intenzív osztályon ápolt egyik beteg két hete lélegeztetőgépen van.

Szlávik János elmondta azt is: azok a betegek, akiknek nagyon enyhe tüneteik vannak, otthon várhatják a gyógyulást, ami általában két hét. Amennyiben az állapotuk romlik, ezek a betegek is azonnali kórházi kezelésre szorulnak.

 

Szlávik kiemelte, elsősorban az idős emberek azok, akiknek mindenképpen otthon kell maradniuk és kerülni a kontaktust. Elmondta, a piacon járva rengeteg idős embert látott, akikhez odament és figyelmeztette őket, hogy inkább maradjanak otthon.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.