A Fidesz gyöngyösi jelöltje lett a cégvezetéstől öt évre eltiltott Klausmann Viktor

2019. szeptember 11., 12:55

Szerző:

A Szerencsekerék egykori műsorvezetőjét, Klausmann Viktort indítja a Fidesz helyi szervezete polgármester-jelöltként Gyöngyösön – írja a 24.hu.

Amikor a nyáron bejelentették, hogy Klausmann Viktor a kormánypárti jelölt, akkor a térség országgyűlési képviselője elmondta róla, hogy tévés produkciói mellett a Mátra szerelmese, mentőcsapatot és síakadémiát vezet, rendezvényeket szervez, és önkormányzati képviselő is volt.

Azt viszont nem említette, hogy Klausmann Viktor 2015 októberétől öt évre jogerősen el van tiltva a cégvezetéstől.

Igaz, emiatt még betöltheti a polgármesteri pozíciót.

Fotó: Facebook

A cégadatbázisban az látszik, hogy Klausmann az ügyvezetője és tulajdonosa volt a Magyar Sportakadémia Kft.-nek, amikor 2012-ben az áramszolgáltató ÉMÁSZ lefoglaltatta a céges tulajdonrészt, vélhetően tartozás miatt. Aztán 2015-ben elrendelték a cég kényszertörlését. Akkor októberben el is rendelték, hogy Klausmann öt éven keresztül nem lehet gazdasági társaságban többségi vagy kizárólagos tulajdonos, illetve nem lehet annak vezető tisztségviselője.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.