Czeglédy Csaba ügyvédi irodájára bízza Erzsébetváros és Újbuda is az önkormányzat szerződéseinek átvilágítását

2019. november 9., 08:07

Szerző:

A Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával szerződött az önkormányzat folyó szerződéseinek átvilágítására és sajtóperes ügyekre Erzsébetváros új vezetése, de Újbudán is előkészítik a szombathelyi független önkormányzati képviselő irodájának megbízási szerződését – tudta meg az Index.

A VII. kerület polgármestere, Niedermüller Péter szerint nem a teljes, céges átvilágítást bízták Czeglédy Csabáékra, hanem csak a munka egy részét. A cégek átvilágítását egy másik irodára bízták. A Demokratikus Koalíció politikusa szerint Erzsébetváros eddig mintegy tucatnyi ügyvédi megbízással rendelkezett, de ezeket felmondták. Niedermüller azt mondta, hogy természetesen minden szerződés, és az átvilágítás eredménye is nyilvános lesz.

– Természetesnek tartom, hogy az ügyvéd, a jogi képviselő egy bizalmi pozíció, éppen ezért én is azokkal szerződöm, akikben meg tudok bízni mind a szakmai kompetencia, mind pedig a képviselet szempontjából

– tette hozzá a kerület vezetője.


Fotó: Facebook

Hasonlóképpen látja egy másik DK-s polgármester, László Imre is. Az Index megkeresésére Újbuda polgármestere is megerősítette, hogy az önkormányzat a DK európai parlamenti (EP) listáján szereplő, de végül az önkormányzati választáson mégis függetlenként induló Czeglédy Csaba lesz a XI. kerület ügyvédje is. László Imre azt is elmondta, ők a teljes átvilágítási folyamatra Czeglédyéket bízzák meg, az átvilágítást három hónap alatt szeretnének befejezni. Sajtóügyekben is szerződnek az irodával.

Czeglédy Csaba az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni a portálnak a megbízásokról.

A Czeglédyt, illetve a Human Operator Zrt.-t érintő büntetőügy még mindig nem zárult le. Az ügyészség szerint Czeglédy Csaba és társai a politikushoz köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakítottak ki, a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Az okozott kár állítólag 6,3 milliárd forint. Februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.