Eladósodott önkormányzatok: állami hitel nélkül komoly bajba kerülhetnek a leggazdagabb települések is

2020. július 13., 07:15

Szerző:

Állami hitelkeret nélkül a 800 leggazdagabb település fele támogatásra szorulhat. Az önkormányzatok adóssága elérte az 1300 milliárdot, főleg az államnak tartoznak – írja a Népszava. Mint a lap emlékeztet, június elején még arról beszélt a kancelláriaminiszter, hogy a települések 200 milliárd forintos hitelkeretet kapnak, ha megszorulnak a válsághelyzetben, 

de váratlanul kivették a jövő évi költségvetésből a lehetőséget és azóta semmit nem hallani róla.

 

Az ötlet, hogy legyen egy átmeneti segítséget nyújtó hitelkeret, ami pótolhatja a helyi iparűzési adóból idén kieső bevételt, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségétől (TÖOSZ) származott, de a szervezet elnöke állítja, ők sem kaptak magyarázatot, miért törölte végül a tervet a kormány.

A keret elég lett volna arra, hogy fél évet nyerjen a szektor,

e nélkül viszont Schmidt Jenő szerint a szolidaritási adó befizetésére kötelezett 800 önkormányzat fele nem egyformán, de akkora bajban lesz a következő időszakban, hogy hitelfelvételre szorulhat. Elvileg minden település köthet likviditási hitelszerződést valamelyik pénzintézettel saját adóbevételei összegének feléig, de az így felvett hitelt egy éven belül vissza kell fizetni, és ma a korábbinál is nehezebb megmondani, hogy beérkeznek-e és ha igen, mikor a tervezett bevételek. A TÖOSZ elnöke szerint a napi gyakorlatban a bankok rugalmasan kezelik az ilyen likviditási kereteket: ha az önkormányzat egyetlen napra össze tudja szedni a pénz visszafizetéséhez szükséges összeget, másnap viheti, mert újra nyílik a keret.

Tab fideszes polgármestere a lapnak arról beszélt, elsőként azok a települések kerülhetnek bajba, ahol egy nagy cég fizeti az iparűzési adó túlnyomó részét – mint például az ő városában a Flex, Rácalmáson a Hankook, Tiszaújvárosban a TVK, Szentkirályon az ásványvizet gyártó cég. Ezeken a helyeken 30-35 százalékkal biztosan kevesebb lesz az adóbevétel a tavalyihoz képest, miközben a szolidaritási pénzt a 2019-es kiemelkedően jó év vállalati beszámolói alapján vonják. A tetejébe az elvonás azt sem veszi figyelembe, hogy az adott önkormányzat a maximálisan lehetséges 2 százalékos iparűzési adót szedi be a cégektől, vagy mondjuk csak 1,6 százalékot, és így kevesebb a bevétele, a vállalati adóalapot tekintik mérvadónak. A polgármester szerint

törvényszerűen várható, hogy az eddigi kedvezményeket megszüntetik a települések, írja a lap.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.