Öngyilkosságba hajszolt zsarolással és fenyegetéssel egy hatvani vállalkozót egy testvérpár

2020. július 2., 09:12

Szerző:

A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt egy testvérpárral szemben, akik hosszabb időn át zsaroltak egy férfit, aki nagyobb pénzösszeggel tartozott néhai édesapjuknak - számolt be róla az ügyészség.

A vádlottak apja – aki vállalkozóként üzleti kapcsolatban állt a sértettel – 2015-ben meghalt. Egy kölcsönszerződés révén ekkor a sértettnek 12 millió forint tartozása volt az elhunyttal szemben, amit havi részletekben kellett volna törlesztenie.

A vállalkozó gyermekei – az ügy vádlottjai – 2016-ban úgy döntöttek, hogy apjuk örökébe lépve, uzsorakamattal növelve fogják követelni a tartozást az adóstól.

A sértett a saját vállalkozásának bevételeiből egy ideig megpróbálta részletekben törleszteni az eleve eltúlzott, ráadásul egyre magasabb összegű követelést, de az anyagi terhet egy idő után már nem bírta a cége.

Ekkor családtagjaihoz fordult újabb és újabb kölcsönökért, mindaddig, amíg 2018 májusára kilátástalannak ítélt helyzetbe jutott, és ezért saját kezével vetett véget az életének.

A 2017 októbere és 2018 májusa közötti időszakban a vádlottak folyamatosan zaklatták a férfit, ami nagyban közrejátszott végzetes döntésében. A fiatalabb fivér heti rendszerességgel kereste fel őt a hatvani irodájában, ahol előfordult, hogy az asztalt verve, üvöltve követelte a pénzt. Bátyja az utcán molesztálta az adóst.

A vádlottak annak érdekében, hogy a sértettet heti gyakorisággal fizetésre kényszerítsék, 2018-ban a személyes megkereséseken túl rendszeresen hívogatták a mobiltelefonján is, ilyenkor sértegették és az életét, testi épségét fenyegették.

Az elsőrendű vádlott négy hónap alatt 450-szer, míg testvére 112 alkalommal telefonált, ami naponta akár 10-20 hívást is jelenthetett.

A néhai sértett halála előtt az eredeti kölcsönösszegnek már több mint kétszeresét adta át részletekben a vádlottaknak, de a testvérek ennek ellenére sem hagytak fel jogtalan követeléseikkel.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

2019 júniusában a bíróság – ügyészi indítványra – bűnügyi felügyelet alá helyezte a két elkövetőt. Az őrizetbe vételkor egyikük szervezetében kábítószer-maradványt talált a nyomozó hatóság. 

A Hatvani Járási Ügyészség társtettesként, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja a fivéreket, akik közül az idősebbel szemben kábítószer birtoklás vétsége miatt is vádat emelt. Vádiratában az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő másodrendű vádlottal szemben fegyházbüntetést, testvérével szemben pedig börtönbüntetést indítványozott.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot!

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.