Szabad Európa: Ilyen oltási sebesség mellett nem beszélhetünk oltóanyaghiányról

2021. január 19., 13:06

Szerző:

Az elérhető számok alapján Magyarországon a napi átlagos oltási sebesség 7-8 ezer körüli lehet a jobb napokon. Ezzel a sebességgel nagyjából nyárra tudnánk beadni a kormány szerint március végéig beérkező vakcinamennyiséget - írja a Szabad Európa

Bár kissé ad hoc időközönként tájékoztat az állam arról, hogy épp hány oltást sikerült beadni az érintetteknek, nagy vonalakban azért mostanra képet lehet alkotni a hazai átoltási sebességről.

Ha a kezdeti napok zavaraitól eltekintünk, akkor december 31-re 5 110 ember kapta meg az első oltását, január 18-ra pedig 123 188 főről beszéltek. Ez átlagosan kicsit több mint napi 6,5 ezres oltási sebességet jelent.

Ez a sebesség nem állandó, volt, amikor 8 ezer fölé is gyorsult, de például az elmúlt négy nap adatait nézve átlagosan napi 6,8 ezer alatti oltási szám jön ki.

A Magyarországra megérkezett eddigi csaknem 260 ezer adag oltásból így kevesebb mint a felét, durván 123 ezret adtunk be.

Azt is közreadta a kormány, hogy "Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig". Ez az eddigi, kevert kormányzati szóhasználat alapján dupla annyi, tehát kevesebb mint egymillió adagot jelenthet.

A csaknem egymillió adagot viszont ezzel az oltási sebességgel nagyjából május közepére tudnánk kiosztani az érintetteknek. Ha sikerülne tartósan felgyorsulni átlagosan napi 8 ezer oltásra, akkor a március végéig hátralévő 73 nap alatt 584 ezer oltást tudnánk beadni. Tehát csaknem egymillió adagból még több százezer maradna március végén.

Az mindegy ebből a szempontból, hogy olyanok kapják-e ezeket, akiknek ez az első oltása, vagy adott esetben a másodikat kapják, az első után 3-4 héttel később.

"A kormány lassúnak tartja a Brüsszel által koordinált uniós vakcinabeszerzést és szállítást", írja a kormányzati tájékoztató honlap. De ha tartósan ezzel a sebességgel tudjuk csak a beoltani az embereket, akkor az oltási kapacitás a szűk keresztmetszet, és távol vagyunk attól, hogy a készlethiány Magyarországon tartósan probléma lehessen.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.