Olaj lehet a tűzre, ha a tanárokat leckézteti a Fidesz

2016. december 14. 10:23

A 15 éves gyerekek tudását mérő nemzetközi PISA-jelentés kapcsán ismét felerősödött a vita az oktatás minőségi problémáiról. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy az eredménynek lehetnek-e politikai következményei.

Egy ország oktatási rendszerének megítélése a „felhasználó” szempontjából mindig nehézkes, főleg, ha a kérdés át is van politizálva. Állampolgárként, adófizetőként egy-egy nemzetközi felmérés kivételével nehéz valós képet kapni arról, hogy mennyire hatékonyan használja fel az adóforintokat a mindenkori állam – írja a Policy Agenda.

Emlékeztetnek: a felmérések közül a PISA-eredmények sokkszerűen rátörnek a magyar társadalomra, amelyet 2000 óta a politikai pártok saját maguk természetes logikája alapján értékelnek. Jól mutatja ezt, hogy 2010 végén Hoffmann Rózsa, akkori közoktatási államtitkár a PISA 2009-eredményeket még úgy kommentálta: „Az első PISA-felmérés eredményei rávilágítottak a magyar fiatalok szövegértési problémáira, a néhány év alatt bekövetkező javulás a magyar pedagógustársadalom szakmai felkészültségét, a minőségi oktatás iránti elkötelezettségét bizonyítja.”

Majd 2013-ban, a PISA 2012-eredmények kapcsán szintén Hoffmann Rózsa arról beszélt, hogy „Mindig voltak hullámvölgyek, de ez az első év, hogy mind a három mérési területen az átlag alatt végeztünk. (…) Ezek is visszaigazolják, hogy a 2010 óta elindított oktatáspolitikai intézkedésekre szükség volt. A mostani rossz eredmények annak is köszönhetőek, hogy 2003-ban módosították a Nemzeti alaptantervet, amellyel gyengültek a követelmények, megszüntették alsóban az osztályozást és az évismétlést.”

Belenyugodtak az emberek, hogy a zsebükbe kell nyúlniuk


Nemcsak a PISA-eredmények, de a munkaerőpiacon meglévő szakemberhiány, a vállalatok folyamatos jelzései a rossz képességekkel rendelkező pályakezdők tömegéről, a nemzetközi vállalatok alternatív képzési rendszereinek létrehozása egyértelmű jelzései annak, hogy probléma van a közoktatási, a szakképzési, a felsőoktatási rendszerrel.

A kialakult helyzet folyamatos változási igényt jelent, miközben politikailag nézve a sok ellentétes érdekű szereplő miatt állandó konfliktusforrást is. Egyszerre van igény a magyar társadalomban arra, hogy „jó legyen az oktatás”, „ne kerüljön sokba”, „ne terhelje agyon a gyerekeket”, „biztosítsa a töretlen fejlődést a gyerekeknek”, „ne szegregáljon”. Ezek az elvárások sokszor kioltják egymást. Közben a pedagógustársadalom olyan véleményformáló erővel bír (főleg kistelepülések esetében), amely politikailag szükséges egy párt számára. Egyértelmű lehet, hogy a pedagógusok megbántása komoly szavazatveszteséget jelenthet. Ez pedig az egészségügyhöz hasonló politikai csapdahelyzet.

A társadalom az egészségügyi rendszer rossz működésére úgy reagált, hogy igyekszik megvásárolni magának a kiegészítő szolgáltatásokat. Azaz akinek van pénze, jobb lehetőségeket kaphat, mint aki „csak” az adóforintjaiért várja az államtól az ellátást. A Policy Agenda szerint láthatólag ebbe belenyugodott a társadalom, ezért is gyenge hatékonyságúak az egészségügy javításáért rendezett megmozdulások.

Az oktatás esetében is érezhetően ez érvényesült. Az egészségügyhöz hasonlóan itt is megindult egy folyamat, amely lényege, hogy azok, akik anyagilag megengedhetik maguknak, megvásárolják a pluszszolgáltatást. A számok mutatják, hogy a 2001–2002-es tanévhez képest 2014–2015-ben 71 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik az általános iskolai oktatást valamilyen alapítványi vagy magántulajdonban lévő intézményben folytatják.

Tud-e szikra lenni a siralmas PISA-eredmény?


Ugyanakkor 2016-ban váratlanul találkozott egy pillanatra a pedagógusok és a szülők érdeke, amely azonnal lépéskényszerbe hozta a kormányt is. A tiltakozások látványos része azonban megszűnt a tanév végével, és idén ősszel már nem is kapott újabb lendületet. A 2016–2017. évi tanév kezdetén az elemzőcég úgy látta: „Egy újabb tiltakozási hullámhoz kell az a szikra, amit ez év elején a miskolci tanárok nyílt levele jelentett, amihez sorban csatlakoztak az iskolák. Valamint kell az a kormányzati amatörizmus, ami a helyzet eleinte való kezelését jelentette és olajat öntött a tűzre.”

Kérdés, hogy egy PISA-jelentés, amely visszajelzést ad a választóknak az oktatásra költött pénzek hatékonyságáról és az oktatás színvonalának hosszú távú társadalmi hatásairól, tud-e ilyen szikra lenni – írja a Policy Agenda. A kormány szerencséje, hogy a karácsony előtti időszak nem alkalmas arra, hogy nagyobb társadalmi megmozdulások szerveződjenek. Az pedig kérdéses, hogy január közepétől kezdve lehet-e ezzel mozgósítani a szülőket, tanárokat, diákokat, és ismét kikényszeríteni egy politikai vitát a rendszer átalakításáról.

A hárítás nem segít


Az eddigi megmozdulások dinamikája alapján az elemzőcég szerint valószínű, hogy sikeres csak akkor lehet egy társadalmi felháborodás, ha a kormány további politikai hibákat követ el a kérdésben.

Ebben a tekintetben akár ilyen lehet a felelősség fel nem vállalása, sőt másra hárítása (Lázár János a tanárokat hibáztatja), a mérési eredmények relativizálása (Hoffmann Rózsa, aki a magyar diákok általa vélt műveltségét emelte ki).

Amennyiben a kormány képes hűteni a kedélyeket, és nem engedi, hogy az elégedetlenkedők összefogjanak, a szülők a tanárok mellé álljanak, addig nem alakul ki lépéskényszer sem. Ha nem azt a rossz reflexét veszi elő a Fidesz, hogy bűnbakot képez a tanárokból, akkor nem várható, hogy újra politikai károkat szenvedjenek el. Az első reakciók alapján azonban még bármi lehet – írja a Policy Agenda.