Ökumenikus Segélyszervezet: már 12 millió forint érkezett a földrengés miatti újjáépítés támogatására

A célzott gyűjtés január végéig tart.

2021. január 11., 12:35

Szerző:

 

Már 12 millió forint érkezett a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására a január elején indított adománygyűjtési akcióban - tájékoztatta a gyűjtést kezdeményező Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a célzott gyűjtés január végéig tart, a 1353-as adományvonalra indított minden hívás és SMS 250 forint felajánlást jelent. Aki nagyobb összeggel kíván csatlakozni az összefogáshoz, az megteheti online, bankkártyás adományozással is a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben "Horvátország" megjelöléssel - tudatták.

A horvátországi koordináció és felmérések alapján az Ökumenikus Segélyszervezet a Sziszek-Monoszló megyében található Glina település középiskolájának újjáépítésébe kapcsolódik be. A glinai középiskolába 197 diák jár, akik jelenleg nem tudják folytatni tanulmányaikat, mert az intézmény súlyosan megrongálódott.

December végén két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-es magnitúdójú - földrengés rázta meg Közép-Horvátországot; a katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van. A Magyarországon is érezhető földrengések után több szervezet azonnal felajánlotta segítségét, illetve gyűjtésbe kezdett.

(MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.