„A mi üzenetünk olyan egyszerű: tanulni szeretnénk” – Hollik István képmutató törvényjavaslata a szülőkre hárítja a felelősséget

2019. november 18. 07:24 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

A legszegényebbek azért nem jutnak be a középfokú oktatásba 16 éves koruk után, mert az iskola, köszöni szépen, nem kér belőlük – mondja Orsós János, a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola fenntartójának a képviselője. Ezen a helyzeten szeretne változtatni az Idetartozunk! Egyesület, amely aláírásokat gyűjt a tankötelezettség korhatárának 18 éves korra emeléséért. Az egyesület vezetője, Setét Jenő úgy véli: ebben az ügyben társadalmi konszenzust tudnak kialakítani.

– Az Idetartozunk! Egyesület, valamint a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége aláírásgyűjtést indított azért, hogy a 2012 szeptemberében 16 évre leszállított tankötelezettség korhatárát állítsák vissza 18-ra. Miért csak most indítottak aláírásgyűjtést?

Setét Jenő: Folyamatosan kaptam az információkat arról, hogy mekkora károkat okoz a korhatár leszállítása. Olvastam azt is, hogy a korábbi oktatási miniszter, Pokorni Zoltán is azt mondta, a tankötelezettség korhatárának leszállítása miatt évente tízezer gyerek megy a lecsóba. Derdák Tibortól, a borsodi Dr. Ámbédkar Iskola igazgatójától tudom, hogy a 17 éves korosztály húsz százaléka végzettség nélkül sodródik ki a közoktatásból. Végiggondoltam, hogy az elmúlt hét évben, ha Pokorni Zoltán számaiból indulunk ki, hetvenezer gyereket veszítettünk el. Azt látom, hogy ez fekete lyuk, amelyben nemzedékek tűnnek el. Arra fordítunk a közoktatás rendszerében súlyos milliárdokat, hogy az tömegesen engedjen ki mindenféle értékelhető tudás nélkül több tízezer gyereket, akikről nem tudjuk, milyen származásúak. Csak azt tudjuk, hogy iskolában volna a helyük, és az lenne a minimum, hogy valamilyen értékelhető tudást kapjanak. Akár egy jó szakmát, akár érettségit. Szintén Derdák Tibortól és igazgatótársától, Orsós Jánostól tudom, hogy azok a szegény helyzetű gyerekek, akik érettségizni szeretnének, nem kapnak ugyanolyan mértékű támogatást, mint azok, akik nem tűznek ki ilyen célt. A Tanulni akarunk! című kampányunknak ezért csak az egyik eleme a tankötelezettség 18 éves korra való visszaállítása, a másik az, hogy a Szabóky Adolf ösztöndíjat nyissák meg azon szegény sorsú, hátrányos helyzetű tanulók előtt, akik érettségizni szeretnének, majd tovább tanulni. Ez nemes, a társadalom egészének érdekeit szolgáló cél.

– Az aláírásgyűjtést az Idetartozunk! hálózatán indították el?

S. J.: Nem a hálózatunkat, hanem a renoménkat használjuk. Bejelentkezett 115 település, helyi közösség, aktivista, romák és nem romák egyaránt, hogy szívesen gyűjtenék az aláírásokat. Ez a 115 aktivista nem volt korábban az egyesületünk tagja, de egyetértenek a céllal.

Orsós János: Évek óta hajtogatom, hogy az egész rendszer úgy van előállítva, hogy a legszegényebb gyerekek ne kerüljenek be a közoktatás azon formáiba, amelyekben a középosztálybeli gyerekek részt vesznek. A nem szegény és a szegény sorsú gyerekek oktatását teljesen elválasztották egymásról. Ma a szabad iskolaválasztás kizárólag a fehér ember privilégiuma. Az iskola maga is szelektál. A tankötelezettség korhatárának leszállításakor olyan érvek hangzanak el, hogy „tankötelezettség ide vagy oda, ha valaki tanulni akar, akkor is tanul, ha 16 év a korhatár”. De nem erről van szó! 16 éves kor után ugyanis nem kötelező az iskolában tartani ezeket a gyerekeket. A legszegényebbek azért nem jutnak be a középfokú oktatásba 16 éves koruk után, mert az iskola nem kér belőlük. Ha egy gyerek 16 évesen enged a csábításnak, és él a közmunkarendszer kínálta lehetőséggel, de egy idő múlva mégis szeretne visszamenni tanulni – na ilyenkor élnek az iskolák a törvény adta lehetőséggel.

Orsós János
Fotó: Merész Márton

– A tankötelezettség 18 éves korra emelését régóta követelik mérvadó oktatási szakértők, civilszervezetek és az ellenzéki pártok is, de semmilyen hatásuk nem volt a kormányra.

S. J.: Csakhogy van egy súlyos, szülőként és romaként is húsba vágó probléma, amelyhez nem lehet csendben asszisztálni. De persze nem tudjuk, mi lesz az akció következménye.

– Sok település csatlakozott. Ez adhat okot optimizmusra?

S. J.: A roma aktivisták és a roma szülők körében nagyon kedvező az akció fogadtatása. Ők ugyanis nagyon jól látják, hogy ha valaki 16 éves korban kikerül a közoktatásból, akkor vagy feketemunkás lesz, vagy a deviancia irányába sodródik. Nincs más út. Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy egy szülő felmérje, a 16-17 éves gyerekének az iskolában van a helye, mert csak akkor lesz szakmája. Nem nehéz megérteni, hogy piacképes szakma nélkül csak a vegetálás marad, a sorban állás a munkaügyi központban és a vállalkozónál a napszámra.

O. J.: Egy szegény sorsú gyerek életében 16 éves korban lezárul egy korszak. Onnantól kezdve nem éri meg neki iskolába járni. Nem azért, mert nem szeretne. Csakhogy egy olyan állami támaszték van alá téve a közmunkával és a közmunkához kapcsolódó programokkal, amelyek nem adnak számára valódi választást. A Mérges Buddha című dokumentumfilmben beszéltem az Ámbédkar iskolában folytatott munkánkról, arról, hogy a gimnáziumi érettségi megszerzését tűzzük célul. Itt elmondtam, legalább kétszáz év kell ahhoz, hogy e munkának látható eredménye legyen. Sokan azt mondják, túlzok a kétszáz évvel. Csakhogy épp most jelent meg egy OECD-kutatás, amelyből kiderül, hogy a legszegényebb réteg hét generáción át juthat el úgy az egyetemre, hogy az ne okozzon problémát a családnak. Az kétszáz év. Ez az aláírási mozgalom roma aktivisták kezdeményezése, és erre az egész országnak büszkének kellene lennie.

– A szegregációs ügyekben lehet érezni, mennyire hiányzik a roma polgárjogi legitimáció. Újságíróként gyakran szembesülök azzal, mennyire magunkra maradunk egy kisvárosi szegregált iskola ügyével, ha az odajáró gyerekek szülei nem akarják az intézmény bezárását. A tankötelezettséggel ezek szerint más a helyzet.

Setét Jenő
Fotó: Merész Márton

S. J.: Az Idetartozunk! Egyesület egyik célja, hogy hangot adjunk a roma közösségnek, hogy a saját véleményünket megfogalmazzuk, érzékelhetővé tegyük. Meg vagyok győződve arról, hogy a legtöbb roma szülő nagyon-nagyon szeretné a gyerekét taníttatni. A kérdés az, hogy ebben vannak-e akadályozó tényezők.

O. J.: Vannak! Konkrétan az, hogy nincs értéke a tanulásnak, a tudásnak. Ahogy a gyerek betölti a 16 éves kort, nem kérdés, hogy megy a közmunkába, mert akkor ugyanannyit fog keresni, mint a szülei. Ezzel ott-tartják a szegregátumban, a cigánytelep szélén, nem kell semerre sem elmozdulnia. Csak akkor lehet ezt a képletet megtörni, ha a közszféra minden oldaláról azt sugározzuk, hogy igen, van mód a kiemelkedésre, a tanulás jó dolog. Azzal, hogy 16 évre csökkentették a tankötelezettséget, a „nehezen kezelhető gyerekek” nem jutnak el a középiskoláig, sőt gyakran a nyolc osztályt sem végzik el. A 18 éves korhatárral viszont bent tartották a rendszerben a gyerekeket, s nekünk tanárként volt még két évünk, hogy megmutassuk nekik, van kiút. Ezzel az intézkedéssel a legszegényebbeken spórolt az állam, méghozzá azért, hogy a mi gyerekeink zöme közmunkássá váljon. Egyébként a kormányban is vannak olyan döntéshozók, akik látják, hogy a korhatárcsökkentéssel valami nem stimmel. Palkovics László innovációs miniszter már rájött arra, hogy mindannak, amiről beszélünk, már nemcsak jelei, hanem kárvallottjai is vannak. És amikor az innovációs tárca megmentett minket az iskolánk államosításától (az Ámbédkar iskolában radikálisan csökkent a gyerekszám, mert a közmunka és az ahhoz kapcsolódó programok kiszippantották a diákokat, ezért az iskola finanszírozása instabillá vált. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy gondolta, a problémát az államosítás oldaná meg – A szerk.), azzal együtt el is döntötték, hogy valami kiszámítható ösztöndíjat kell biztosítani, és ezzel felértékelni az érettségi megszerzését.

– Ezt az ösztöndíjat az új szakképzési törvénytervezet is tartalmazza. Ez valódi segítség lehet?

O. J.: Csak akkor, ha társítják a tankötelezettség korhatárának 18 évre való visszaállításával. Az a 16 éves gyerek, aki szegregált iskolában tanult, de nem szeretne közmunkás lenni, nem fog intézményt találni magának, mert az iskoláknak nem kötelező felvenniük. Ezt a problémát kéne megoldani!

– Mivel annyian érveltek mindhiába a leszállítás ellen, és annak ellenére sem korrigált a kormány, hogy hamar láthatók voltak a káros következmények, talán kimondhatjuk, hogy ez volt a cél.

O. J.: Igen, ez kiszámított dolog volt.

– De ez társadalompolitika: a nyugdíjminimum befagyasztásától kezdve az egyre súlyosabb oktatási szegregációig minden a legszegényebb rétegeket sújtja.

O. J.: A szegregáció lerágott csonttá vált, már senkit nem érdekel. Elfogadott. Ez lett a narratíva dereka. Integrációról már nem is beszélünk, nincs rá társadalmi igény.

– A 18 évre emelt tankötelezettségre van társadalmi igény?

O. J.: Igen, mert a szegénységből való kiemelkedés problémája nem csak a cigányokról szól.

– Mennyire bíznak az aláírásgyűjtés sikerében?

O. J.: Én nem tudom elképzelni, hogy ez ne pörögne fel. Van egy széles pedagógustársadalom, amely pontosan tudja, mennyi múlik azon, hogy mi történik egy teljes generációval. Azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy a most megválasztott cigány vezetők ne tartanák ezt a kérdést fontosnak.

– Mi lesz a következő lépés? Hány aláírásra számítanak? Hogyan és mikor keresik fel ezzel a döntéshozókat?

S. J.: Az akció legelején járunk, most kezdtük el kiküldeni a településeknek az aláíróíveket. Közben fogadjuk – többek között az idetartozunk@gmail.com címen – az új jelentkezőket. Nem tudjuk megmondani, hogy az első kört követően, azaz november 30-ig, a kormánynak mi lesz a reakciója. Lehet, hogy teljesen elfogadja az érveinket, a társadalmi erő felmutatását, és azt mondja, tárgyalna a kérdésről. Bízom eben, hiszen ez a kezdeményezés nem igényel nagy ráfordítást: az iskolaépület megvan, a tanári kar megvan, hozni kell egy szabályt, amellyel gyerekek életét mentik meg.

Fotó: Merész Márton

– És ha nem lesz nyitott erre a kormány?

S. J.: Akkor folytatjuk az aláírásgyűjtést november 30. után is. De bízunk abban, hogy a kormányban lesz fogadókészség, ami a társadalomban és a szakma részéről megvan. Bogdán Péter barátunk volt Trencsényi László professzornál, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökénél, aki örömmel írta alá a petíciónkat. Azt tapasztalom, hogy sok nem roma civil is csatlakozik, s már a pártok is megjelentek. Felismertük mindannyian, hogy bár a jövedelmi szegénységben élő és roma származású gyerekeket érinti legsúlyosabban a leszállított tankötelezettség, de gyerekekről van szó. És ha a társadalomban konszenzus van arról, hogy a gyerek, az utánunk jövő nemzedék fontos, akkor meg kell akadályozni, hogy állami eszközökkel kényszerítsék őket arra, hogy életük végéig kitaszítottak legyenek. Ha nincs fogadókészség, akkor kialakítjuk majd a magunk kampánystratégiáját. Nem arra vállalkoztunk, hogy most csupa olyan javaslatot teszünk, amellyel megreformáljuk az oktatási rendszert, hanem annak csak egyetlen elemét ragadjuk meg, épp azt, amellyel a legtöbb gyereket veszítjük el. Ezen a vágányon akarunk maradni.

O. J.: A mi üzenetünk olyan egyszerű: tanulni szeretnénk!

S. J.: Az akciónk mögött van egy világos és közérthető, a származásától függetlenül minden gyerekre vonatkozó cél: azt szeretnénk, ha Magyarországon nem lenne olyan diák, aki végzettség nélkül kerül ki a közoktatásból. Mi ez, ha nem nemzeti ügy? Ebben, úgy tűnik, ki tudunk alakítani társadalmi konszenzust.

– Hollik István KDNP-s képviselő, az Orbán-kormány szóvivője benyújtott egy törvénymódosító javaslatot. E szerint a szülőnek kötelessége a tankötelezettség teljesítését követő továbbtaníttatást a tanuló tizennyolc éves koráig, de legalább egy részszakma megszerzéséig".Ha a szülő ennek nem tesz eleget, akkor valamennyi a gyerek után járó jogosultságot meg kellene tőle vonni.

–- S. J.: Megdöbbentőnek gondolom, hogy olyan javaslat születik, amely egyoldalúan, a szülőket sújtó szankciók felől fogja meg a történetet, ezzel a felelősséget egyoldalúan rájuk hárítva. Szeretném rögzíteni, hogy álláspontom szerint minden felelősség azt az oktatási kormányzatot terheli ezen képmutató javaslattól függetlenül, amely eddig 70 ezer fiatalt engedett a semmibe zuhanni és presztízsből vagy ki tudja miből ragaszkodik egy rossz és károkat okozó döntéséhez. E javaslattól függetlenül álláspontunkat fenntartjuk s a továbbiakban is rámutatunk az állam és az oktatási kormányzat felelősségére. A szülő eltartásának jogszabályba foglalása sem oldotta meg az elvett rokkant nyugdíjak miatt fellépő nélkülözést, így e javaslatban szereplően sem oldja meg a szülők fenyegetése, a legszegényebb gyermek kizuhanásáért a kormányzatot és a szelektáló iskolákat terhelő felelősséget, a nemzedékek elvesztegetésért előálló felelősséget.

O. J.: Valójában semmi nem változik a jelenlegi gyakorlathoz képest, hiszen ha ma egy gyerek 16 éves korában otthagyja az iskolát, ma sem kapja a családi pótlékot, mert az csak a tankötelezettség idejére szól. Utána csak akkor kaphatja a szülő, ha igazolja, hogy a gyereke részt vesz a közoktatásban. Tehát Hollik javaslata nem hoz újdonságot, ezzel a tudattal hullik ki évente 10 ezer gyerek az iskolából, hiszen az a szülő, akinek a gyereke beáll közmunkásnak, nem kap semmit. Az általuk felvetett szankciónak csak akkor lenne értelme, ha az iskolákat köteleznék arra, hogy 16 éves koruk után is fel kell venni a diákot. Ergo: ezzel visszaállítanák a tankötelezettséget. Ellenben nem erről szól a törvénymódosító javaslat, hanem arról, hogy a diákoknak az állami szakképző centrumokban képzési programokban kell részt venniük.