Nyilvánosan kellett bocsánatot kérnie egy gimnázium tanulóinak, mert megsértettek egy tanárt, aki összejött egy diáklánnyal

2019. október 17., 13:54

Szerző:

Dalnoki Szilárd, a Momentum Mozgalom Zala megyei képviselője szerdán Facebook-oldalán közölte, hogy a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban az iskola udvarán, a teljes gimnázium előtt kellett bocsánatot kérni egy tanárnak és több tanulónak egy diákcsíny miatt – vette észre a Nyugati Fény.

A diákok az iskola udvarán, papírból felolvasva, mikrofonba mondták el, hogy bocsánatot kérnek, majd megtapsolták őket.

Dalnokit az iskola egy diákja tájékoztatta az esetről. A képviselő jelezte, hogy mélységesen megdöbbentette, hogy diákokat és tanárokat ilyenre kényszeríthetnek, és felszólította az illetékes szerveket, hogy vizsgálják ki az ügyet. Emellett a politikus felveszi a kapcsolatot a Társaság a Szabadságjogokért civilszervezettel, az esetleges jogi segítség biztosításáért.

Az ügy előzményét a diákok mesélték el a Nyugati Fénynek, és a bocsánatkérés hanganyagát is elküldték a portálnak. Eszerint tavalyig az iskolában tanított egy férfi pedagógus, aki összejött egy 17 éves tanítványával. Emiatt aztán a tanárnak el kellett hagynia az iskolát.

Idén szeptemberben a gimnázium 12.B osztályának tanulói egy vicces műsort adtak elő, amelyben utaltak a viszonyra is. A műsort végignézte a tanár édesanyja is, aki jelenleg is az iskolában oktat. Ezután a diákok elmondása szerint a férfi tanár visszajárt az intézménybe, és azt követelte a műsorban résztvevő diákoktól, hogy kérjenek tőle nyilvánosan bocsánatot, különben rendőrségi feljelentést tesz. A bocsánatkérés pár napja meg is történt. Az eset minden egyes érintettjétől bocsánatot kellett kérni, köztük a tanártól és a gimnáziumban megismert barátnőjétől, akik a tanúk szerint elégedetten mosolyogtak.

Fotó: vajdazala.hu

A cikkre reagálva a gimnázium megbízott vezetője, Varga Sz. Gábor az intézmény honlapján azt írta, hogy a bocsánatkérés nem megszégyenítés.

„A bocsánatkérés a felnőtt erkölcsiség megnyilvánulása, amely a másik ember személyének tiszteletén alapul. Ez pedig az európai kultúrában bármilyen közösségi együttélés, így az iskolai nevelő-oktató munkának is nélkülözhetetlen feltétele. A bocsánatkérés abból a felismerésből fakad, hogy ha akarva-akaratlanul meg is sértjük embertársainkat, mindig van lehetőségünk helyre hozni azt, amit rosszul tettünk. Ez közösséget érintő esetekben nyilvánosan történik”

– magyarázta. Hozzátette, hogy a 12.B osztály kedden bátran élt ezzel a lehetőséggel, példaértékű tettüket az iskolai közösség döntő többsége kellő átérzéssel fogadta.

A honlapon már az osztályfőnök nyilvános bocsánatkésére is olvasható, amelyben kijelentette, hogy az osztályműsor súlyosan sértette az érintettek becsületét, egyúttal elhatárolódnak a Nyugati Fény cikkétől.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.