A nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza dolgozni, és ezt már a betegek is érzik: alig tudnak időpontot szerezni

2020. július 10., 07:03

Szerző:

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatai szerint a praktizáló gyógyítók harmada 60 év feletti, és az elmúlt hetek tapasztalatai szerint közülük

minden harmadik nem ment vissza korábbi állásába dolgozni

— írja a Népszava.

A lap szerint az idősebb orvosokat kibillentette a járvány a régi kerékvágásból, harmaduk jórészt az egészségpolitika bizonytalankodása miatt még vissza sem tért a gyógyításba. Mint írják: kétséges, hogy aki most kihagyott néhány hónapot és világos ösztönzést sem kapott a folytatásra, nem vonul-e végleg nyugdíjba.

Ezen szakemberek hiánya már nyomot hagy az ellátásban: a közösségi portálokon mind több a betegpanasz, hogy hiába próbálnak a vészhelyzet alatt lemondott vizsgálatokra újabb időpontot szerezni, gyakran a telefont sem veszik fel a szakrendelőkben.

Kásler Miklós márciusban egyértelműen megtiltotta, hogy a 65 év felettiek olyan tevékenységet végezzenek, amely során közvetlenül találkozhatnak a páciensekkel.

Egy áprilisi újabb utasítása szerint viszont az intézmények ismét foglalkoztathatták az idősebb egészségügyi dolgozóikat, ha egyébként nem tudták megszervezni az ellátást és az érintettek önként vállalták, hogy visszatérnek a közvetlen gyógyításba. Egyértelmű állásfoglalás viszont továbbra sincs, hogy most mi a helyzet, milyen szabályokat kell alkalmazni erre a korosztályra.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.