10 ezer forinttal rövidíthette meg a kormány a nyugdíjasokat

2019. november 21., 09:40

Szerző:

A nyugdíjtörvény úgy fogalmaz a nyugdíjprémiummal kapcsolatban, hogy azt akkor kell fizetni, ha a bruttó hazai termék (GDP) az adott évi növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. A nyugdíjprémium két szám szorzatából áll össze. Az egyik a havi nyugdíj negyede, de legfeljebb 20 ezer forint. Ezt kell megszorozni a várható gazdasági növekedés 3,5 százalék feletti részével. Hogy a szorzószám mennyi legyen, azt kormányrendeletben határozzák meg.

Mint a 24.hu emlékeztet, idén a kormány október 16-án közölte rendeletben, hogy a nyugdíjprémium kiszámításánál 1,1-es szorzót kell alkalmazni. Ez azt jelenti, a kormány október közepén úgy becsülte, az idei éves GDP-növekedés várhatóan 4,6 százalék lesz. Ám a KSH november 14-i első becslése szerint a magyar gazdaság az első három negyedévben is 5,1 százalékkal bővült. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Perényi Zsigmond is azt mondta, hogy 

5-5,2 százalékos lehet a magyar gazdaság idei növekedése.

Ha valóban így lesz, akkor az azt jelenti, hogy a kormány ismét nagyjából 0,5 százalékkal becsülte alá a nyugdíjprémium kiszámításánál a GDP-növekedést, akárcsak tavaly.

2018-ban a kormány 0,9 százalékos szorzót állapított meg, ám az éves gazdasági növekedés végül nem 4,4 százalékos lett (3,5 + 0,9 = 4,4), hanem mint a márciusban publikált statisztikából kiderült, 4,9 százalékos. Ez alapján tehát az 1,4-es szorzó lett volna a korrekt, ha tartjuk magunkat ahhoz, hogy a 3,5 százalék feletti gazdasági növekedés hatását a nyugdíjasokkal is szeretnék érzékeltetni. Vagyis 0,5 százalékot tévedtek, ami azt jelentette, hogy tavaly a maximális 18 ezer forint helyett 28 ezer forint lehetett volna a nyugdíjprémium maximuma.

Ha az Perényi által említett várható gazdasági növekedés átlagából (5,1 százalék) indulunk ki, az azt jelenti, hogy idén is 0,5 százalékot tévedhetett a kormány.

Vagyis ismét 10 ezer forinttal lehetett kevesebb a nyugdíjprémium maximuma, mint tavaly. És ha a kormány nem 1,1-es szorzót lőtt volna be, hanem 1,6-ost, akkor

22 ezer forint helyett 32 ezer forint is lehetett volna a novemberi nyugdíjprémium

azoknál, akik legalább 80 ezer forint nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást kapnak – írja a lap.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.