Kamatostul lehet majd kérni a nyugdíjat, ha az állam késne vele

2019. november 25., 15:16

Szerző:

A nyugdíjasok életét érintő számos törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere – gyűjtötte össze az ATV.

Jövőre indul a nagyszülői gyed, aminek feltételei ismerhetők meg a javaslatból. A jövőben tehát az unokájával maradhatnak a gyed keretében azok a nagyszülők, akik még nem nyugdíjasok és munkajövedelemmel rendelkeznek. A szülői gyedhez hasonlóan az ellátás folyósítása alatt fizetés nélküli szabadságban és felmondási védelemben részesülnének, valamint a gyed időszaka szabadságra és végkielégítésre is jogosítana. Érdemi különbség viszont, hogy a nagyszülők semmilyen keresőtevékenységet nem folytathatnak, tehát részmunkaidőben sem.

Életkép - Budapest - Margitsziget
Fotó: MTI/Jászai Csaba

Késedelmes kamatot is felszámolnak a nyugdíjnál jövőben, ha a nyugdíjfolyósító valamilyen hiba miatt csak késve tudja kifizetni a jogosultaknak nyugdíjukat. A jogszabálytervezet úgy fogalmaz, hogy „a hatóság jogszerűtlen eljárása esetén járjon ugyanakkor kamat, mintha amekkorát az ügyfél fizet a hatóságnak, ha ő vét a jogszabályok ellen” – írja az ATV.

Nem állami támogatású idősgondozó otthonokat is lehetne létrehozni a jövőben, melyek teljes egészében a befizetésekből tartanák fenn magukat. Míg a jelenlegi intézményekbe legfeljebb a lakók 15 százalékáig lehet felvenni gondozásra nem szoruló személyeket, ezekben az új otthonokban nem lenne ilyen megkötést. A lakók védelmét szolgálná ugyanakkor, hogy amennyiben egy lakó az idő elteltével mégis gondozásra szorulna, az otthon nem bonthatna velük szerződést, valamint az ellátási díj legfeljebb az infláció kétszeresével lenne emelhető.

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.