A győri választás után egy nappal már válaszolt is Polt Péter arra, mi a helyzet a Borkai-ügyben zajló nyomozásokkal

2020. január 27., 12:46

Szerző:

Szakács László, az MSZP országgyűlési képviselője január 13-án írásbeli kérdést nyújtott be Polt Péterhez. A politikus arról érdeklődött, hogy állnak a Borkai Zsolttal kapcsolatos, folyamatban lévő nyomozások.

A képviselő megjegyezte, hogy sajtóértesülések szerint három különböző nyomozás folyik a volt győri polgármestert és más személyeket érintő feljelentések alapján, de ezen túl kevés konkrétum ismert. Ezért arról érdeklődött, hogy milyen nyomozati cselekményeket folytatott le eddig a rendőrség, történt-e gyanúsítotti kihallgatás, mi a nyomozás határideje, és mikorra várható döntés a vádemelésről.

A legfőbb ügyész a győri időközi polgármester-választás után egy nappal már közzé is tette válaszát. Ebből az alábbiak derülnek ki.

  • A zsarolás bűntette és más bűncselekmény miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya 2019. október 15-től folytat nyomozást. Ennek tárgya a Borkaiék adriai „hajóutazásán készített képfelvételek nyilvánosságra hozatalával való, vagyoni előny szerzése végett történt fenyegetések vizsgálata”.
  • Az eddig beszerzett bizonyítékok – okiratok és tanúvallomások – öt személlyel szemben bűncselekmény megalapozott gyanúját támasztották alá. Őket a nyomozó hatóság vagyon elleni erőszakos, valamint emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatta ki.
  • Az öt gyanúsítottat 2019. november 18-án hallgatták ki. Velük szemben a nyomozás a büntetőeljárásról szóló törvény alapján 2021. november 18-ig folytatható.
  • Borkai Zsoltot érintően két további büntetőeljárás van folyamatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció- és Gazdasági Bűnözés elleni Főosztályán. Ezek különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények indultak. A két nyomozás keretében gyanúsított kihallgatására nem került sor, így azok a Be. szabályai szerint nyomozási határidő nélkül folynak.

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.