Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Nyolcvanmilliót adott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egy kutatóműhelyre, majd megszüntette azt

2017. november 25. 14:22 - szerző: Bíró Veronika

Két év helyett csak kilenc hónapig működött Az olasz állam modernkori kihívásainak feltérképezésére létrejött kutatóműhely, amelyet EU-s forrásból 80 millió forinttal támogatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A pályázat 2017 januárjától két évre szólt, a kutatócsoport pedig fel is állt, egyetemi és külsős kutatók részvételével, illetve olasz kollégákat, intézeteket is bevontak a munkába. Információink szerint viszont szeptember 30-ával váratlanul megszüntették. 

Fotó: Youtube

A 80 millió forintos támogatásról először a 24.hu írt csütörtökön, azt firtatva, hogy az egyetem mire költi a kiemelkedően magas kutatási támogatást, illetve miért pont Olaszországgal foglalkozó csoportot hoztak létre. A műhely létrehozását az NKE azzal indokolta, hogy „szükségszerű és hasznos megvizsgálni, hogy belpolitikai (az alkotmányos berendezkedést, a pártrendszert és a választási rendszert érintő) kihívásokra és a külső problémákra (gazdasági válság, migráció) milyen válaszokat adott Olaszország, s azok mennyire bizonyultak hatékonynak”. A kutatócsoport vezetésével Paczolay Pétert bízták meg, aki korábban az Alkotmánybíróság elnöke és Magyarország római nagykövete volt, jelenleg a strasbourgi bíróság – Emberi Jogok Európai Bírósága – magyar bírája.

A kiadásokat a tervek szerint kutatásokkal és rendezvényekkel kapcsolatos útiköltségre, workshopokra, konferenciákra, kiadványokra szánták. Paczolay a kutatóműhely vezetőjeként havi 200 ezer forintot kapott, a külsős kutatók havi 100 ezer forintot. Idén májusban volt egy kis létszámú workshop, nyáron pedig egy nagyobb konferencia. Ezeket a költségeket, illetve a kutatók díjazását, utazását már kifizették, szeptemberig majdnem 7,5 millió forintot.

Viszont sem a 24.hu cikkében, sem az egyetem honlapján nem találtunk információt a megszüntetésről, ezért feltételezzük, hogy az egyetem sem tájékoztatta erről a portált, és széles körben nem is kommunikálják. 

Év végére, 2018 elejére terveztek egy nagyobb konferenciát Milánóban, de az feltételezhetően elmarad.

Paczolayt szeptember 1-jével kinevezték bírónak a strasbourgi bíróságba, innentől kezdve összeférhetetlenné vált, hogy egy EU-s forrásból működő műhelyt vezessen. Úgy értesültünk, hogy ekkor az egyetem úgy döntött, hogy egy másik vezető kinevezése helyett egyszerűen megszünteti a kutatóműhelyt. A döntés érthetetlen, teljesen váratlanul leállították a műhely működését, és szeptember végével meg is szüntették.

Az eddig elköltött pénz felhasználásával, az elszámolással és a csoport megszüntetésével kapcsolatos kérdéseinket feltettük az NKE rektorának is, amint kapunk választ, beszámolunk róla.