Nyíltan politikai okokból nem fizet a Médiatanács a Bolba Márta lelkészről készült dokumentumfilmért

2019. június 11., 10:12

Szerző:

„A film dramaturgiájába nem illeszkedő, egyértelmű aktuálpolitikai állásfoglalások összeegyeztethetetlenek a Magyar Média Mecenatúra Program céljával és működésével”

– indokolta a Médiatanács, hogy A Mandák Ház lelkésze című dokumentumfilm miért nem kapja meg a filmkészítés fedezetét jelentő fontos összeget, egymillió forintot, írja a Népszava. A film a 168 Óra által közelmúltban megszólaltatott Bolba Márta evangélikus lelkész életéről és tevékenységéről szól.

A film eredetileg 5,4 millió forintos támogatást kapott, ám mivel a Médiatanács szerint annak tartalma szerintük jelentősen eltért politikai irányban a pályázatban vállaltaktól, ezért megvonták a támogatás 20 százalékát.

Fotó: Merész Márton

A józsefvárosi evangélikus lelkész ismert arról, hogy rászorulókkal, hajléktalanokkal foglalkozik, utóbbiak kriminalizálása ellen pedig többször felszólalt, kritikusa a fideszes Kocsis Máténak. Bár tevékenységét érinti a film, elsősorban közösségszervező munkáját emelik ki, hogyan lett egy szinte teljesen elhagyott plébániából egy száz főt számláló közösség.

2024. április 16., 15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.