Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

A nyelviskolák 20-30 ezer diákot biztosan elveszítettek a járvány miatt

2020. július 13. 10:43 - szerző: 168 Óra - forrás: Világgazdaság

A járványhelyzet miatti korlátozások a nyelviskolák és vizsgaközpontok piacát is erősen érintette – mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke.

Bár az enyhítések óta fokozatosan térnek vissza a diákok, a létszám egyelőre meg sem közelíti a március eleji szintet. Optimista becslések szerint a nyelvtanulók létszáma a kétharmadát éri el annak, amennyit tavaly ilyenkor mértek.

Kezd ugyan normalizálódni a helyzet, de 20-30 ezer diákot biztosan elveszített a piac amiatt, hogy idén nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül is mindenki megkapta a diplomáját, a korábban bennragadtakat is.

Oktatás - Nyelvvizsga
Fotó: MTI/Marjai János

Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke azt nyilatkozta a lapnak, hogy a veszélyhelyzet alatt a nyelviskolák csak az előzetesen tervezett tanfolyamok és órák 10-50 százalékát tudták online megtartani. Ott volt egyszerűbb az online platformra váltás, ahol több a céges ügyfél.

A szakember szerint az enyhítések óta mintegy 20 százalékkal élénkült a piac.

A tanfolyamok 10-20 százaléka a későbbiekben is online marad. Így azok is tanulhatnak, akik a területi távolságok miatt offline képzéssel nem érhetők el.

Elmondása szerint a legnagyobb problémát az okozta márciusban, hogy nagyon gyorsan kellett cselekedni. Akkor választották ki az iskolák a lehetséges platformokat, és alakították ki a digitális munkaszervezést is. A járvány második hulláma esetén várhatóan már sokkal gördülékenyebb lesz az átállás.