Cser-Palkovics András: „Nincs fideszes, dékás vagy momentumos kátyú”

2020. szeptember 17. 14:30 - szerző: Barát József

Székesfehérvár polgármestere szerint a járvány elleni védekezést segítené, ha a városvezetőket tájékoztatnák arról, hogyan alakul a fertőzöttek száma a településükön. Cser-Palkovics András kitart egy korábbi cikkünkben bírált álláspontja mellett: a polgármesterek tartózkodjanak a pártpolitikától. Úgy gondolja, hogy ma már a városvezetőké az egyetlen olyan politikai szerep, amely betöltőinek egyáltalán van esélyük arra, hogy ne ássák, hanem betemessék az árkokat, az embereket ne szétválasszák, hanem összekössék. A helyi közéletet szerinte meg kell óvni attól, hogy lesüllyedjen az országos politikai közbeszéd színvonalára.

Örülök, hogy vállalkozott erre az interjúra, pedig egy korábbi írásunkban bíráltuk azoknak a gondolatoknak egy részét, amelyeket ön a Facebookon megjelent cikksorozatában fejtett ki. Ennek ellenére vagy éppen ezért adott pozitív választ nekünk?

Ha engem valaki megtisztel azzal, hogy kíváncsi a véleményemre, és ezt nekem korrekt módon jelzi is, akkor mindig elmondom, hogy mit gondolok. Majd az újságolvasók mérlegelik, hogy elégedettek-e vagy sem a válaszaimmal. Én megbízom az értékítéletükben.

Valóban jellemző az ön Facebook-oldalára is, hogy nagyon sok témát érint. Persze van, amikor az ön tudása is hiányos. A koronavírus-járvány első hullámának idején el is mondta, hogy hasznos lenne, ha az operatív törzs legalább a polgármesterekkel megosztaná az információt, hogyan alakul a fertőzöttek száma az adott településen. Már kapja a friss adatokat?

Én a polgármesteri munkát szolgálatnak tekintem. Ebbe beletartozik, hogy szerintem az a korrekt gyakorlat, ha minden rendelkezésemre álló releváns információt megosztok a fehérváriakkal. Felnőtt emberek, el tudják dönteni, hogy mit kezdenek az adatokkal, egyetértenek-e azzal, ahogyan én értékelem a lehetőségeinket. Ami a konkrét kérdését illeti: nem kapom meg ezeket a számokat. A polgármestereket hivatalosan még ma sem tájékoztatják az adott településre vonatkozó aktív betegszámokról.

Fotó: Lakos Gabor

Lehet, hogy azokkal maga az apparátus sincs tisztában?

Nem tudom. Szerintem valószínű, hogy rendelkezésre áll ez az adat, amely persze mostanában már nem napról napra, hanem óráról órára is változik. Tény, hogy az operatív törzs anyagai, a sajtótájékoztatók, az országos tiszti főorvos asszony ajánlásai rengeteg információt adtak ahhoz, hogy meghozhassuk a helyi védekezéshez szükséges döntéseket. Ezekből én rendkívül sokat tanultam, segítette a munkámat. A napi konkrét adatokat azonban valóban hiányoltam és hiányolom. Mondok is egy konkrét példát. Talán most már messzinek tűnik, de nagyon jellemző. A húsvéti hosszú hétvégén mi, polgármesterek megkaptuk azt a hatáskört, hogy az állam által meghatározott szabályoknál szigorúbb helyi intézkedésekről határozzunk. Ezeket a lépéseket nagyon jó lett volna mondjuk két hét után értékelni. Szerintem az aktív betegszám alakulása olyan mutató, amely jelezhette volna, hogy jó döntéseket hoztunk-e. Lehet persze ilyen adatok nélkül is dolgozni, de ennek a számnak az ismerete könnyítette volna a polgármesterek dolgát. És az ilyen tudás a jövőben is segíthetne a döntésekben. Visszatérve az alapkérdéshez: ha hivatalos forrásból kapnánk ilyen adatot, arról én örömmel tájékoztatnám a fehérváriakat.

Korábban ön azt javasolta, hogy hozzanak létre egy olyan egyeztető fórumot, ahol a polgármesterek rendszeresen megoszthatják álláspontjukat a kormányzattal. Sikert aratott?

Van egy jól működő fórum, a Megyei Városok Szövetsége, ez minden ciklusban működik az éppen hivatalban lévő huszonhárom polgármesterrel, illetve az ő jegyzőikkel, alpolgármestereikkel. A szövetség alapvetően megfelelő terepe a félévenkénti egyeztetésnek, a legutóbbi közgyűlését pedig épp nálunk, Székesfehérváron tartotta. Ennek az intézménynek vannak fontos eredményei, a 2010-es évek elején éppen itt merült fel az adósságkonszolidáció szükségessége. Ez a fórum azonban – ahogyan a neve is mutatja – csak a megyei jogú városokról szól, amelyek különleges helyzetben vannak. A magyar viszonyok között ezek nagyvárosok, sok hasonló kihívással. Amire én a közelmúltban utaltam, egy olyan hiány, amely a magyar közpolitika egy jelentős fordulópontja után alakult ki. Amíg nem volt összeférhetetlen az országgyűlési képviselőség és a polgármesterség, addig önkormányzati ügyekben valójában folyamatosak voltak az egyeztetések az adott frakciókon belül, illetve a parlamenti patkóban és a bizottsági üléseken. Én teljes mértékben egyetértek az összeférhetetlenség kimondásával, mert ez két különböző feladatkör a munka mennyisége és tartalma miatt is. Viszont az összeférhetetlenség kimondása után nem alakult ki olyan közjogi egyeztetési mechanizmus, amely összekapcsolhatná az önkormányzati szektort a közigazgatás nagypolitikai, minisztériumi döntéshozatalával. Tudja, jogász voltam egyszer: szeretem a rendezett viszonyokat. Ezért tettem meg a javaslatomat, és remélem, hogy az egyszer majd meghallgatásra talál.

Ön a közösségi hálón érdekes blogot írt az önkormányzatiságról. Egyebek mellett kifejtette, hogy a helyi kérdéseket helyben kell megoldani, a helyi döntéseket helyben választott vezetőknek kell meghozniuk. Ez valójában a katolikus egyházban kialakult szubszidiaritás elve. Az elmúlt évtizedben azonban intenzív központosítás zajlik. Új és új feladatkörök, pénzek kerülnek központi hatáskörbe. Erről mit gondol?

Azt, hogy a dolog nem ennyire fekete vagy fehér. Kezdjük az elején. 2010-ben egy olyan önkormányzati szektor képét láttuk, ahol valóban sokkal több önkormányzati hatáskör volt, de az akkori kormányok, különösen a megszorító csomagok idején, azt a taktikát alkalmazták, hogy új feladatokat adtak a helyi közösségeknek – megfelelő finanszírozás nélkül. Gyakran a már meglévő feladatokhoz kevesebb pénzt rendeltek, például csökkentették az oktatás állami támogatásának összegét. Papíron nagyon jól nézett ki az összkép, rengeteg feladatuk volt az önkormányzatoknak, csak egyre kevesebb állami forrást kaptak az ellátásukra. Szerintem ez legalább annyira sértheti az önkormányzatiság elvét, mint az, ha adott esetben feladatokat von el a kormányzat, és tesz át mondjuk az államigazgatás hatáskörébe.

Igen, de az ön kritikája nem erre vonatkozott.

Erre is. Ám tény, hogy 2010 óta én is látok olyan területeket, amelyeket meghagytam volna az önkormányzatoknál. Ilyen például az építésigazgatás ügye. Hozzáteszem, hogy én egy megyei jogú város önkormányzatának szintjét ismerem, tehát sem Budapest, sem a kisebb települések ügyeibe nem szeretnék belekontárkodni. Ám a fehérvári szintű településtípushoz valamennyire már értek, és azt gondolom, hogy ezek a városok több olyan hatósági feladatot el tudtak volna látni, amelyek most már nem náluk, hanem az államnál vannak. Szerintem például a nagyvárosi önkormányzatok intézményhálózatában az oktatási rendszer irányításával kapcsolatban is lehetett volna nagyobb hatáskört adni. Egyébként az sem teljesen igaz, hogy csak elvettek tőlünk, mert például a megyei hatókörű múzeumokat, könyvtárakat ebben az időben kapták meg a városok. Többletlehetőséget nyitott az önkormányzatok számára az adósságkonszolidáció óriási állami segítsége. A fejlesztési források növekedése és az önkormányzatoknak címzett uniós támogatások is sokat segítettek a településeknek. Ki merem jelenteni, hogy a Modern Városok Program történelmi jelentőségű fejlesztési forrás a megyei jogú városok számára.

Fotó: Lakos Gabor

Bár nehezebben megy, mint gondolták.

Még akkor is, ha kicsit nehezebben megy, mint gondoltuk. De legalább végre van minek kicsit nehezebben mennie. Tehát vegyes a kép, és én ezt a megközelítést szeretném javasolni mindenkinek, hogy az önkormányzatok ügyéből ne legyen iszapbirkózás, amikor az egyik oldal azt mondja, ebben a szektorban minden jó, a másik oldal szerint meg minden rossz. Az életben általában nem ilyen sarkosak a dolgok. Ezért is kértem polgármester kollégáimat, hogy elsősorban ne pártpolitikusok legyenek.

Arról tud-e valamit, hogy a rendelőintézetek maradnak-e önkormányzati kezelésben? A sajtóban olyan szándékról lehet olvasni, hogy ezt a területet is központosítanák.

Én is hallottam ilyen híreket, de olyan hivatalos tájékoztatást, információt, jogszabálytervezetet vagy döntés-előkészítésben megjelenő anyagot nem láttunk még, ami erre utalna. Egyébként valóban szólhatnak érvek amellett, hogy a teljes egészségügy egységes irányítás alatt legyen. Nem olyan gazdag ország a miénk, hogy ezeken a nagy területeken elég lenne csak az egyik fél szerepvállalása. Ilyenkor összefogásra van szükség. Az egészségügyben is, különösen ma.

Már ön is említette a blogjának azt az állítását, amit nagyon ellentmondásosnak tartok. Ön, a Fidesz korábbi szóvivője, azt írta, hogy a polgármesteri szerepkörbe nem tartozhat bele a pártpolitika. Nem tartozhat bele, hogy egy polgármester kiálljon az elveiért, hogy elmondja, mit tart helyesnek és mit helytelennek? A politika végül is a polisz, a város ügyeivel való foglalatosság.

Én nem azt mondtam, hogy nem tartozhat bele, csak azt jeleztem, az én ízlésemtől ez messze van. Nyilván minden polgármester eldönti, hogy milyen hitvallás alapján végzi a munkáját. Igen, én szóvivő voltam országgyűlési képviselőként. De polgármesterként már semmilyen párttisztségem sincs. Pedig Fehérváron és Fehérvár környékén valószínűleg én vagyok a legismertebb fideszes politikus. Miért tartom mégis összeférhetetlennek a pártpolitikai tevékenységet a polgármesterséggel? Mert a polgármester óriási lehetőséget veszít el, ha pártpolitikusként próbál egy települést irányítani. A városvezetői tisztségen kívül én ma már nem tudok olyan politikai szerepet mondani, amely legalább esélyt ad arra, hogy az azt betöltő ember a személyiségével hasson. Az árkokat ne ássa, hanem betemesse, az embereket ne szétválassza, hanem összekösse. Azt keresse, ami egy közös otthon lakóiként összetartja a település polgárait. Az én álláspontom mögött nem csak elvi, hanem nagyon praktikus megfontolások is vannak. Ha én pártoskodom – ami egy demokráciában persze nem bűn, hanem akár természetes dolog is lehet –, akkor automatikusan elveszítem azt a lehetőséget, hogy azok polgármestere is lehessek, akik a világ nagy kérdéseiről mást gondolnak, mint én. Márpedig én őket is szeretném megszólítani és bevonni a város ügyeibe. Szeretném, ha az energiájukat és a tudásukat ők is arra fordítanák, hogy közös otthonunk fejlődjön. Attól még vitatkozhatunk a nagy, távoli összefüggésekről, de polgármesterként a közösségképzés az én számomra kiemelkedő feladat. Olyan, amit nem tudok ellátni, ha pártpolitikai szereplő vagyok.

Fotó: Lakos Gabor

Egy jobban működő világban szívesen egyetértenék önnel. Ám sajnos olyan országban élünk, ahol az állam és az államot irányító párt maga viszi be a pártpolitikát az önkormányzatok világába. A budapesti VIII. és IX. kerülettől, Váctól, Szentendrétől jelentős forrásokat vontak meg, a kerepesi polgármester viszont kitette a Facebook-oldalára Orbán Viktornak azt a bizalmas levelét, amelyben a miniszterelnök pluszforrásokat ígért neki. Papírt mutatott a kivételezésről.

Közben viszont a megyei jogú városoknak pártállástól függetlenül van papírjuk a Modern Városok Programokról. Szeged vagy Miskolc is ugyanúgy megkapja ezeket a forrásokat, mint Székesfehérvár. Láthatóan semmilyen kivételezés sincs a Településfejlesztési Operatív Program forrásainak felhasználásában sem, függetlenül attól, hogy a polgármester melyik párthoz tartozik. Mint mondtam, nagyon fontos fordulópontnak látom az összeférhetetlenség kimondását. Értelmezésem szerint ennek nem csak az az egyetlen – szerintem helyes – elvi és gyakorlati oka van, hogy ez két különböző feladat, amelyek közül mind a kettő teljes embert követel. Hozzátartozik, hogy egy kétszáz fős parlamentben nem lehet a parlamenti képviselők több mint fele önkormányzati vezető, mert az a pártpolitikai megfontolásoktól eltekintve is torzítaná a döntéshozatalt. Politikai értelemben most van egy – nyilván nem átugorhatatlan – cezúra az országos és a lokális politika között. Ha valaki úgy gondolja, hogy neki országos politikai szerephez van affinitása, kedve, az lépjen át oda. Ezzel semmi baj sincs. Csak úgy gondolom, hogy ha ezt polgármesterként csinálja, azzal ő a helyi közösséget nem erősíti, hanem gyengíti. Azt próbálom hangsúlyozni, hogy a normalitásnak, az együttműködés igényének jelen kell lennie a magyar közgondolkodásban. Én a helyi terepen, a helyi közéletben látom még ennek a lehetőségét. A helyi közéletet pedig nagyon féltem attól, hogy lesüllyedjen az országos politikai közbeszéd színvonalára. Ezért írtam meg a cikksorozatomat. Arra is nagy szükség van, hogy a viták egy része szakpolitikai maradjon, és ne kapjon pártpolitikai színezetet. Egyébként több olyan polgármester kolléga van, akikkel korrekt, egymást segítő viszonyban vagyunk, annak ellenére, hogy más politikai oldalakhoz tartozunk. A megyei jogú városok folyamatosan adnak olyan adatokat egymásnak, amelyekből kiderülhet, hogy másutt milyen jó tapasztalatok vannak. Szerintem nem szégyen egymástól tanulni és adott helyzetben átvenni ötleteket. És azért ne felejtsük el, hogy az önkormányzati döntések legalább 80 százaléka nálunk ebben a ciklusban is egyhangúan született. Talán még magasabb is az arány. Mert a kátyúk ügye mindnyájunk számára megoldandó feladat, nincs fideszes, dékás vagy momentumos kátyú. Vitatkozhatunk az élet nagy kérdéseiről, de a helyi feladatok megoldásáról nincs pártpolitikai vita közöttünk. Én ezt nagy értéknek tartom.