Döntött a Kúria: nem lehet népszavazást tartani a pártpénzekről, mivel az költségvetési kérdést érint

2020. április 16., 14:57

Szerző:

Helybenhagyta a Kúria (Knk.III.37.131/2020/2-es számú végzésében) a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 5/2020. számú határozatát népszavazásra javasolt kérdés hitelesítésének ügyében - közölte a Kúria a 168 Órával. Mint írják, korábban az NVB megtagadta a kérelmezőnek az

„Egyetért Ön azzal, hogy a pártok és a pártalapítványok mindig 3 évvel később, utólag kapják meg a nekik adható költségvetési juttatásokat?”

kérdés hitelesítését.

Ezt a kérdést egyébként a Seres Mária-féle Civil Mozgalom Egyesület nyújtotta be. Ő alapította az egyik legismertebb kamupártot, amelyről részletesen itt olvashatnak:


A Kúria indokolásában rámutatott,

az Alaptörvény értelmében nem lehet országos népszavazást tartani a központi költségvetésről és a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvények tartalmáról.

A népszavazásra javasolt kérdés pedig az ez évi központi költségvetésről, illetve az idei központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvények tartalmára is vonatkozik.

A 2014-es parlamenti választások szavazólapja. A 3. helyen, az SMS-logó takarja Seres Mária "pártját".

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.