Furcsa SMS-párbajba kezdett Tarlós egy újságíróval, miközben azt fejtegette, semmi baja az értelmi fogyatékosokkal

2019. szeptember 14., 19:36

Szerző:

Mindössze fél percig sikerült a Népszava újságírójának vonalban maradnia, miközben Tarlós István főpolgármestert próbálta kérdezni arról, miért bántotta meg az értelmi fogyatékkal élőket Tordai Bence becsmérlése közben. Mint ismert Tarlós centikről, megafonba üvöltve küldte el Tarlós István főpolgármester pénteken Tordait, amiért a Párbeszéd országgyűlési képviselője megkérdezte tőle: hajlandó-e vitázni Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölttel.

Tarlós üvöltözés közben úgy fogalmazott: "Magyarországon ma elég furcsa világot élünk, a szellemi fogyatékosokat el kell viselni". Az ügyben az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) is jelezte, közszereplőként ilyent nem illik mondani, és veszélyes is.

Ne provokáljon, viszonthallásra - csapta le a lap megkeresése hallatán a telefont Tarlós István. Ezután SMS-ben folytatódott a furcsa interjú.

Tarlós István: Egyébként erőltetett heccelési kísérlet (írta, a kérdésre utalva). Az értelmi fogyatékosokkal semmi bajom. A ripacskodó Tordait kritizáltam, mint annyian mások. Kár hergelni olyan embereket, akiket eszembe sem jutott megbántani. Ez olyan népszavás, olyan karácsonyos. Arra utaltam, Tordai talán nincs ítélőképessége 100 százalékos tudatában. Ami nem szégyellnivaló, de nem biztos, hogy politikai vezetőnek kell állnia. 

Népszava: Ön azt mondta "Magyarországon ma elég furcsa világot élünk, a szellemi fogyatékosokat el kell viselni". Szándékától függetlenül, ez sértő a fogyatékkal élőkre nézve. Elnézést kér érdek-képviseletüktől?

Tarlós István: Ha így értelmezték, feltétlenül, de elég nyilvánvaló, hogy félremagyarázás „forog fenn”. Ezen az alapon sürgősen tegyék hozzá, hogy Karácsony súlyosan megsértette az összes zsidó származású embert. Ha nem teszik hozzá, majd én hozzáteszem. (Tarlós itt arra gondolhatott, hogy Karácsony Gergely egy februári stúdióbeszélgetésben kifejtette, nem tartja nácizmusnak a zsidó képviselők listázásának ötletét)

Népszava: Utolsó kérdés: ön szerint nem veszít méltóságából és népszerűségéből, ha megafonnal kiabál politikai ellenfele arcába, kocsmai stílusban sértegeti őt?

Tarlós: Tordai nem ellenfelem. Az ellenfelemet nem láttam ott. Egy hírhedt provokátor, és nem ellenfél.  Nem illik köztéri ünnepségeket alpári módon megzavarni (a megzavarás abból állt, hogy Tordai is részt vett az eseményen- a szerk). Úgy látszik, ez Karácsonyék "vitastílusa". Gondolom, a zuglói ügyek helyett. Egyébként a Népszavának csak udvariasságból válaszolok. Úgyis azt, és főleg annyit ír le belőle, amennyit akar. A megafon csak annak szólt, hogy akiket Karácsony előző nap küldött, azok ilyen megafonnal ordítottak rám egy méterről.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.