A milliárdos költségvetésű kutatóintézet szerint azért tűnik úgy, hogy szinte semmit nem csinál, mert titkosak az eredményei

A közpénzből gazdálkodó Nemzetstratégiai Kutatóintézet fideszes támogatású vezetője szerint azért nem saját, hanem külsős kutatókkal dolgoznak, mert a Kárpát-medence sokszínű

2019. augusztus 21., 19:15

Szerző:

Több mint egymilliárd forintból gazdálkodik évente a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), a pénzből pedig hiába futná saját kutatókra, a Szász Jenő által vezetett intézet inkább százmilliókat költ a kutatások kiszervezésére, de értelmezhetetlen célokra is költik a pénzt - írtuk meg augusztus elején mi is az Azonnali alapján.

Az adatokat Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője (és az Azonnali többségi tulajdonosa) kérte ki egy közérdekű adatigénylés keretében. A szerződésekből kitűnt, hogy az Orbán-kormány által 2012-ben alapított intézetnél sajátosan értelmezik a nemzetstratégiai célokat, mert

nem minden pénzt fordítottak kutatási és tudományos tevékenységre, tavaly például futballpálya felújítására is költöttek.

Ungár Péter „Miért szervezi ki az intézet a kutatásokat külsős cégeknek mikor saját maga is kutatóintézetként működik” címmel nyújtott be kérdést Kövér László házelnökhöz, amelyre most kapott egy összefoglaló választ, méghozzá egyenesen Szásztől, az intézet elnökétől, nem mellesleg a Magyar Polgári Párt (MPP) volt elnökétől. Kövér többször szerepelt nyilvánosan Szász mellett, amikor még úgy volt, hogy a Fidesz rivális pártokat akar felépíteni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben.

A Kárpát-haza Galéria Boldogasszony kiállításának megnyit Szász Jenő beszédet mond
Fotó: Czeglédi Zsolt

Szász már az elején azt sérelmezi, hogy Ungár kiadta az adatigénylésre érkezett választ az érdekeltségébe tartozó Azonnalinak, ahonnan „többnyire szakmailag értelmezhetetlen kérdést intéztek az NKSI-hez” úgy, hogy másnapra várták a válaszokat. Harmadnap pedig megjelentették az "előre megírt rosszindulatú, hibáktól és félretájékoztatásoktól hemzsegő cikküket", de ennek ellenére azért most válaszolt Ungár Péter kérdéseire.

Eszerint az intézet azért szervezi ki a kutatásokat külsősöknek, mert 

  • „alapító okiratában megfogalmazottak szerint az egyik fő küldetésünk a Kárpát-medencében (Magyarországon és szomszédos államokban) élő magyarsággal kapcsolatos kérdések feltérképezése és javaslatok megfogalmazása. A kiterjedt és sokszínű Kárpát-medencei térben csak úgy lehet sikeresen kutatni, ha együttműködünk más személyekkel és szervezetekkel, akik egy adott térséget vagy tematikát illetően helyismerettel vagy tapasztalatokkal rendelkeznek.”

De vajon milyen kutatási tevékenységgel köthető össze Szász városában, Székelyudvarhelyen az iskolások focipályájának felújítása?

  • „Az adott mintaprogram célja annak nyomon-követéses vizsgálata (monitoringozása) volt, hogy az adott, kisléptékű sportfejlesztések vajon milyen – a sportszakmai szempontokon túlmutató – módon képesek befolyásolni a diákok sportolási aktivitását, motivációit, identitását.”

Ungár arra is rákérdezett, hogyan lehet megismerni az intézet által végzett összes kutatás eredményét. Erre azt a választ kapta, hogy

az NSKI "kormányzati kutatóintézetként" működik, tevékenységeik egy része ezért nem kerül a nyilvánosság elé, ezek kedvezményezettjei a kormányzati szereplők. "Az NSKI szakmai teljesítményét ugyanakkor nem elsősorban, illetve nem csak a publikált szövegek jelentik, több olyan kutatásunk és szakmai programunk is volt, amelyből nem készült záró-tanulmány vagy kiadvány, vagy ha készült is - azt a téma természetéből adódóan - belső anyagként kezeljük."

Ungár kíváncsi volt, hogy az intézet mire költi az uniós pályázatok keretében lehívott több százmillió forint fennmaradó részét. Erre azt a választ kapta:

  • „A projektek költségvetését az Irányító Hatóság hagyja jóvá, a költségvetés fő paramétereit már az Irányító Hatóság által közzétett pályázati felhívás is rögzíti. A projektköltségvetés alapján kell a kedvezményezettnek megvalósítania a projekt szakmai és a pénzügyi teljesítését. A projektköltségvetés a szokásos költségvetési költségnemek szerinti bontást is tartalmaz, pl. hogy mi fordítható szakmai szolgáltatás beszerzésre, mi fordítható bérekre stb. Az ilyen jellegű uniós projektekben – amelyek közé tartozik az Intézetünkben futó két említett projekt is – már a pályázati felhívásban közölt eljárásrendi szabályok rögzítik, hogy mekkora hányad fordítható pl. szakmai szolgáltatások beszerzésére. Utóbbi pl. jellemzően 50%-nál kisebb hányad, és ez alól nem kivétel egyik projektünk sem. Szintén meghatározott rész fordítható pl. a projektek menedzselésének költségeire is.”

2015 decemberében egyébként napvilágot látott egy hír, amely szerint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet adott pénzt egy székelyudvarhelyi iskolának, ahol történetesen éppen azt a tantermet újították fel, ahová Szász kislánya is járt.

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.