Lapszemle – Der Spiegel: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat

2020. augusztus 3., 10:23

Szerző:

Csak tavaly rekordösszegért, 1,8 milliárd euró értékben szállított Németország fegyvereket és harci-katonai felszereléseket hazánknak, s

ezzel Magyarország a németek az egyik legnagyobb fegyvervásárlója, felvevő piaca lett

– írja a Der Spiegel tudósítása alapján a Klubrádió. Mint írják,

Orbán Viktor ezzel nemcsak fegyvereket vett, hanem

minden bizonnyal a németek hallgatását is megvásárolta,

amelynek köszönhetően az antidemokratikus intézkedések német bírálatairól nem hallunk. Amikor július közepén hazánkban járt a német védelmi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer, fogalma sem volt arról, és a Der Spiegel kérdésére a tárca szóvivője ezt meg is erősítette, hogy a szélsőjobbos Kárpátia zenekar a nyélbe ütött újabb német fegyverüzlet örömére még zenét is szerzett Páncélos Menetinduló címmel – tudósít a német lap, majd elég részletesen bemutatja a zenekart és profilját, a Horthy-imádattól kezdve a tiszta magyar faj hirdetéséig a Kárpátaljától a horvát Adriáig terjedően.

Énekesét ugyan Romániában pénzbüntetésre ítélték etnikai-nacionalista uszítás miatt, de ez sem akadályozta meg a magyar kormányt, hogy 2013-ban kitüntesse.

S ezt a bizonyos dalt a 11-es páncélos zászlóalj felkérésre, méghozzá a német Leopárd 2-es tank Tatára érkezésének alkalmára írta, s a szövegből a legdurvább részleteket még idézi is a lap.

Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi
Fotó: Krizsán Csaba

A német védelmi tárca nem kívánta kommentálni az utólag tudomására jutott dal részleteit, mondván, belügyekbe nem avatkozik be.

A magyar védelmi minisztérium semmi kifogást nem talált a szövegben, hisz hazaszeretetre nevel és a katonák tiszteletére, és amúgy is, a dalt ingyen írták nekik – válaszoltak a Spiegel kérdésére. A lap felfigyelt arra, hogy Orbán 2016 óta tudatosan fegyverkezik, modernizálja és bővíti a hadsereget, a védelmi minisztérium minden évben egyre több pénzt kap a költségvetésből, és a koronavírus ellenére is 26%-kal megnövelt támogatás illeti meg jövőre.

A hadsereg létszáma 30 ezerről mér 40-re ugrott, és a tartalékosok számát 20 ezerre növelik. Egyre több iskolában nevelnek hazaszeretetre, s rendőrségi állomány mellett 80 ezres önkéntes rendfenntartóról tudni, többek között a határszolgálatnál.

 

A német-magyar fegyverüzlet és a nagypolitika kapcsolatáról, illetve egy készülő újabb nagy fegyvervásárlásról bővebben a szerdán megjelenő, friss 168 Órában olvashat!

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.