Nemzeti lózungok szótára

A Szabad Emberek Magyarországért pártja (SZEMA) nemrég vitafórumot rendezett A politika nyelvezete címmel. A moderátor Kálmán László volt. A nyelvész lapunknak most arról is beszél: a magyar politikai közéletben „stratégiává” vált a semmitmondás. Úgy véli: Orbán Viktor beszédstílusára a rejtőzködés jellemző, s akárcsak Mussolini, ő is mindenhonnan merít, amiről azt gondolja, hogy népszerű. Olykor a harmincas évek nyelvén szólal meg, máskor plebejus lózungokat ismétel. Ugyanakkor a szocialisták a rendszerváltás óta még egyetlen használható politikai szlogent sem tudtak kitalálni. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

2011. július 31., 09:21

- A Fidesz lózungokkal, konkrét program nélkül nyerte meg a tavalyi választásokat. Minél üresebb a politikai nyelv, annál sikeresebb nálunk?

– Választási kampányokban megszokott a jelszavakkal operáló, a szándékokat elleplező, semmire sem kötelező beszéd. Csakhogy a Fidesznek kormányon is ugyanez a fellengzősség a „stratégiája”. Nyugati demokráciákban – ahol erősebb a politika nyilvános kontrollja – a média nem tűri el az ilyen porhintést. Ott a sajtó szigorúan számon kéri a közszereplőket.

- Azért a hazai médiában is többen rendre megteszik ezt. Legalábbis megtennék. Mert az itteni túlfűtött érzelmi közpolitizálásban a racionális érvelésnek nincs nagyon ellenereje.

– Kétségtelen: ahol a demokratikus kultúrának komoly hagyománya van, ott a társadalom kevésbé vevő a dagályos populizmusra, retorikai túlzásokra. Ugyanakkor nálunk a sajtó jelentős része még azt is elfogadja a politikusoktól, hogy az interjúkban, háttérbeszélgetésben és mindenütt azonos, a választási kampánybeszédre emlékeztető stílusban fogalmazzanak. És ez egyformán igaz minden politikai oldalra.

- Azért mégis lényeges a tartalmi különbség köztük. Néhány példa rá. Kövér László tavaly kijelentette: a liberálisoktól származik „minden gonoszság és elvetemültség, ami a politikában van”. A fideszesek Gyurcsány Ferencet is gyalázzák, nyíltan „bűnözőnek” és „elmebetegnek” mondják. A baloldal soha nem volt ilyen gyűlöletkeltő.

– Ez igaz. De én nem is a tartalomról, hanem a stílusról beszéltem: az ünnepélyeskedő és egyben hivataloskodó nyelvhasználat pedig minden pártra jellemző. És ebben a Fidesz ügyesebb. Nemcsak a fellengzősségben, hanem a szavak kisajátításában. Orbán Viktorék már a kilencvenes évek elején felismerték: azé a hatalom, aki uralja a politikai nyelvet. Sokat kölcsönöztek az amerikai republikánusoktól, akik – miként azt Geoffrey Nunberg nyelvész a nálunk is megjelent Jobban mondva című könyvében leírja – egyes szavak birtokbavételével erősítették az ország politikai kettéosztását. Ahogy a republikánusok annak idején „lefoglalták” maguknak, például, az „érték” szót, úgy a Fidesz később a „polgár” szót sajátította ki.

- A „nemzeti szótárban” a baloldalnak lábjegyzet sem jut?

– Szerintem nem. Ám ezt a szocialisták csak magukon kérhetik számon. A rendszerváltás óta még egyetlen használható szlogent vagy ügyes szóhasználatot sem tudtak meghonosítani. Választási jelszavaik teljesen ötlettelenek – például: „igen, igen” –, vagy olyanok, mint amelyek hajdanán egy-egy kb-ülés után a Népszabadság címlapján jelentek meg.

- Egyébként min múlik egy szó politikai karrierje?

– A „polgár” zseniális szóválasztás volt. Magyarországon az ötvenes években priusznak számított a polgári származás, ezért a „polgár” alkalmas az antikommunista asszociációk előhívására. Másrészt ez a szó összekapcsolódik a jólét és a béke fogalmával is. Ami szintén vonzerő.

- Mára azonban a Fidesz törölte szótárából a „polgárt”. Helyette „az emberek”, „a magyar emberek” kifejezést sulykolja a kormány.

– Ezek teljesen üres és általános kifejezések. Csak azért kellettek, mert a „polgár” nem nagyon fér össze az antikapitalizmussal, az újraállamosítással, a különadókkal.

- Fideszes tribünszó lett a forradalom is.

– Ennek „preventív” célja volt: nehogy valaki forradalmon törje a fejét. Vagyis aki a kormányt támadja, csakis „ellenforradalmár” lehet. De ahogy az „emberek”, úgy a „forradalom” szó használatának sem jósolok nagy jövőt.

- A Fidesz mintha egy mágikus nyelvi világot teremtene, amelyben a verbalitás fontosabb a valóságnál. „Fülkeforradalomra” hivatkoznak, amely nem történt meg. A „Nemzeti Együttműködés Rendszerét” sem alapította meg senki, csakis Orbán kinyilatkoztatásaiban létezik. Hiszen tudjuk: a kormány semmiféle társadalmi párbeszédre nem hajlandó.

– A fasizmus „találmánya” volt, hogy minden a propagandán és a szavakon múlik. Kövér László ezt úgy fogalmazta meg: nem az számít, mit tesznek a politikusok, hanem az, hogy az emberek szerint mit csinálnak. Magyarán: mit sikerül elhitetni velük. Mussolini óta más diktatúrák is átvették a korlátlan demagógia eszközét. Például Rákosiék, akiknek az egyik kedvenc szavuk a „szabad” volt.

- Rákosi Mátyás – állítólag – szívesen fűszerezte beszédeit szólásmondásokkal. Orbán ugyancsak ritkán hagyja ki szónoklataiból a népi bölcsességeket. Például: „Először ejtsük el a medvét, utána kezdjünk tárgyalni a szűccsel.” Vagy: „Csak a döglött hal úszik az árral.”

– Orbán Viktor stílusára a rejtőzködés jellemző. Akárcsak Mussolini, ő is mindenhonnan merít, amiről azt gondolja, hogy népszerű. Olykor a harmincas évek nyelvén szólal meg, máskor plebejus lózungokat ismétel. Ezért is tartom nevetségesnek, amikor politológusok komoly tartalmat próbálnak kihámozni Orbán beszédeiből. Fölösleges. Orbán beszédeinek egyedül az a céljuk, hogy dallamuk, zsongásuk legyen. Szárnyaljon a szó, dobbanjon együtt a szív. Különböző vallások rituális szövegeinél szoktuk ezt tapasztalni. Nem véletlen az egybeesés: Orbán sok szempontból rá is játszik a szakrális vezető szerepére.

- Orbán azt is mondta: „A Fideszt harminchét fiatal alapította, s ma mégis milliónyian érzik magukénak. Amikor felnézünk az égre egy derült éjszakán, akkor olyan magától értetődőnek tűnik, hogy egyszerre tárul szemünk elé a milliónyi fényes csillag.” A magasztosság is lehet önző politikai trükk. A „magyar megváltótól” nem illik megkérdezni, hány forint lesz a kenyér.

– Egy ideig maszlaggal is „jóllakathatók” a tömegek: a populizmus története ezt igazolja. Mussolini azt hirdette: egy pártnak nem kell ideológiákhoz ragaszkodnia, hanem azt kell mondania a népnek, amit az hallani akar.

- „Mindent az államért, semmit az állam ellen”, szintén Mussolini mondta. Azt is: „Ha a haza nem vallást jelent, akkor nem tudom, mi lehetne más.” Egy korabeli olasz elemző szerint „a fasizmus olyan szellemi forradalom, amely mindazok ellen irányul, akik a haza, a nemzet, a vallás és a család felbomlasztásán és megsemmisítésén fáradoznak”.

– Az olasz fasizmust ma sokan tévesen keverik össze a nácizmussal, a fajelmélettel. Mussolini gátlástalan populizmusa a gyökere Berlusconi és Orbán politikájának is. A centralizált államhatalom eszménye és az erőkultusz szintén közös bennük. Látjuk, hogy Orbán Viktor mindent erőből akar megoldani: lételeme a harc. Háborúzik a Világbankkal, Brüsszellel, mindenkivel.

- Egyáltalán: ki tudná leállítani a Fidesz propagandagépezetét? Mi a nyelvi uralom ellenszere?

– Ezt az amerikai demokraták sem találták meg annak idején. A nyelvi fordulathoz valószínűleg új csoportok, új szubkultúrák kellenének. De az új politikai csoportoknak sincs saját stílusuk, az LMP-nek sem, a Millának sem.
A „bohócforradalom” legalább figyelemkeltő volt, a szervezői ráéreztek arra: hiányzik a humor és a gúny a magyar politikából. Pedig ezek hatékony fegyverek, fontosak is. Azt gondolom, hosszabb távon olyanok győzhetnek nyelvileg, akik nem köntörfalazó, hanem nyílt, gyakorlatias és közvetlen módon tudnak beszélni.

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.