Németh Szilárd: Béremelést kapnak a honvédelmi alkalmazottak

2019. január 2., 12:43

Szerző:

Az eredetileg tervezettnél magasabb illetményemelést kapnak a katonák - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Németh Szilárd elmondta, 2015-ben döntött a kormány arról, hogy

összesen 50 százalékkal emelik a katonák illetményét. Ennek utolsó 5 százaléka esedékes most januárban. Öt helyett viszont most 7,4 százalékkal emelik a katonák illetményét - közölte, hozzátéve, ez átlagosan 30 ezer forintos havi illetményemelést jelent.

Az államtitkár elmondta továbbá, hogy a honvédségnél dolgozó civilek, akik ez évtől egy új besorolásban honvédelmi alkalmazottakként dolgoznak, 4 év alatt egységesen 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek. A most januártól esedékes 20 százalékos emelés iskolai végzettségtől függően, havonta átlagosan 39 200-74 100 forintos emelést jelent a honvédelmi alkalmazottak számára.

A honvédség által foglalkoztatott tanárok számára 45 300 és 79 300 forint közötti lehet az emelés. Ettől eltérhet azoké, akik többletkötelezettséget vállalnak, ha például hadkötelezettséggel járó különleges jogrendet vezetnek be. Aki vállalja, hogy például tanárként segít kibertámadások leküzdésében, annak 63300 és 94300 forint közötti emelés jár - ismertette az államtitkár.

Németh Szilárd szerint a parlament viharos körülmények között, az ellenzék balhéja, távolmaradása mellett fogadta el szerinte alkotmányosan és házszabályszerűen azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy 2019-ben is folytatódjon az illetményemelési program. Bevezették továbbá az úgynevezett honvédelmi alkalmazott kategóriát, amely a honvédelem területén dolgozó - eddig köztisztviselőként dolgozó - civilek számára is jelentős illetményemelést eredményez.

Németh Szilárd az intézkedéseket azzal indokolta, hogy a magyar emberek biztonságának, az ország szuverenitásának legfontosabb biztosítéka a Magyar Honvédség, a magyar honvédelem területén dolgozók munkája. 

Az államtitkárt kérdezték a hétre bejelentett ellenzéki megmozdulásokról is. Németh Szilárd azt mondta, fontosnak tartja, hogy az emberek el tudják mondani véleményüket, akár tüntetésen is, viszont úgy látja, az ellenzék csak balhét akar csinálni, mindegy mi történik a valóságban, mi lenne az ország érdeke. Céljuk, hogy megbuktassák a kormányt, és elérjék, májusban ne legyenek választások, amelyek arról fognak szólni, hogy beengedünk-e migránsokat vagy nem - vélekedett Németh Szilárd. Ugyanakkor hozzátette, a magyar emberek ezt nem fogadták el, a magyar emberek nem kérnek Sorosból, nem kérnek a magyar ellenzékből.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.