Nemcsak nyomkövetőjét tépte le, de máris visszaszökhetett Magyarországra Robi, a nemzet medvéje

2018. június 16. 13:24 - szerző: 168 Óra

Szombat reggel egy medvét láttak Sajókeresztúron, tehát mintegy hetven kilométerre a szlovák határtól. A helyieket arra kérik, óvatosan, legyenek figyelmesek. Mindebből azonban az is következhet, hogy a pénteken szabadon eresztett, Róbert nevű nemzet mackója tért vissza Magyarországra – következtet a hvg.hu.

Robi május végén bukkant fel Nógrád megyében, majd dél felé tartva Abony, Kocsér, Tiszaalpár, Tömörkénynél és Dóc közelében figyelték meg. A Szlovákiából érkező medve 200-300 kilométeres távolságot járt be Magyarországon, mielőtt Sándorfalva mellett elkapták volna. Közben sikerült megszöknie egy elkábítási kísérlet elől, és észrevétlenül átkelt az M3-ason is. Útközben senkit nem bántott, gyümölcsöket evetet, a kalandja pedig Sándorfalván ért véget, ahova kétszer is be akart menni valamiért. Először a Szegedi Vadasparkba, utána a Bükki Nemzeti Parkba vitték. Bár a tömörkényiek elkeresztelték Róbertnek, kiderült, hogy valójában nőstény. Ezután napokat töltött a Szegedi Vadasparkban, ott várta, hogy egy szakértői bizottság döntsön a sorsáról. Végül szerda éjjel a szlovák határ közelében engedték szabadon.

Nyomkövetőt is tettek rá, ám Robi – mint megírtuk – megszabadult a nyakörvtől a szlovák-magyar határ mellett. A szabadon engedése előtt a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei egyedi azonosításra alkalmas eszközökkel látták el az állatot. Ezek közül az egyik egy nyomkövető nyakörv volt, ami azt jelenti, hogy van más mód is arra, hogy beazonosítsák a magyar földön grasszáló mackók között.

Márpedig medvék, úgy tűnik, egyre gyakrabban bukkannak fel:

Ezután a Keresztúri Krónika tette közzé: „A települési térfigyelő kamerarendszeren jól kivehetően egy nagytestű medve szaladt át a Főterünkön a volt Takarékszövetkezet felől Senyeiék felé reggel 6 előtt. Elképzelhető a mozgási irányából, hogy a Sajó partján halad lefelé. Az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója és a Sajóbábonyi Rendőkapitány tájékoztatója szerint nem támad emberre, ha nem idegesítik. Reméljük békésen továbbvándorol. A rendőrség és nemzeti park igazgatóságának szakemberei figyelőszolgálatot tartanak.”

Fuss, Robi, fuss.