Nem tudják törölni a Kurucinfó holokauszttagadó rovatát

2017. november 2., 11:48

Szerző:

Hiába van jogerős bírói ítélet a Kuruc.info nevű szélsőséges, antiszemita honlap technikai korlátozására, úgy fest, hogy ez technikailag megoldhatatlan – állítja a zsidóság elleni bűnöket feltáró Tett és Védelem Alapítvány, amely 2013-ban feljelentést tett a szélsőséges véleményeknek helyet adó portál Holokamu aloldalának elérhetetlenné tétele érdekében.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség kezdeményezte az aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. június 11-i jogerős döntésével elrendelte az elérhetetlenné tételt. Viszont a lap rovata azóta is működik, írja az alapítványra hivatkozva az Index.

A Tett és Védelem szerint a portál szervere az Amerikai Egyesült Államokban működik, így „a bíróság jogsegély keretében az Igazságügyminisztérium közvetítésével megküldte a kérést az USA illetékes szervének. Tekintettel arra, hogy a jogsegélyben kért elérhetetlenné tétel nem vezetett eredményre, a bíróság értesítette a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot (NMHH) a Kuruc.info Holokamu aloldalának végleges elérhetetlenné tételéről.”

Most arról ír az alapítvány, hogy a bíróság és az NMHH között lezajlott többszöri levélváltás során kiderült, hogy „technikai problémák miatt nem képes a hatóság az aloldal elérhetetlenné tételére, mert, bár az NMHH képes lenne az aloldalt blokkolni, azonban ez is csak azokban az esetekben, amikor nem a főoldalról kattint valaki a holokauszttagadó tartalmakra, máskülönben az egész oldal válna elérhetetlenné”.

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.