Nem tett érdemi vallomást, de panaszt igen a veronai buszbaleset ügyében gyanúsított háziorvos

2019. január 7., 13:36

Szerző:

A gyanúsítottként kihallgatott háziorvos nem tett érdemi vallomást, és védekezést sem terjesztett elő. A háziorvos panaszt tett a gyanú közlése ellen. A panasz érdemi elbírálására azt követően kerül sor, amikor kijelölik az ügyben eljáró ügyészséget – tudta meg a rendőrségtől a 24.hu.

Múlt héten derült ki, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a tizenhét halálos áldozattal járó 2017. januári veronai buszbalesettel kapcsolatban azt az orvost, aki vezetésre alkalmasnak ítélte meg a busz sofőrét, miközben V. Jánost korábban súlyos alvászavarral (apnoéval) kezelték.

A 17 halálos áldozattal járó veronai buszbaleset második évfordulója idén januárban lesz. Az olasz ügyészség hat vádlottat nevezett meg, köztük a busz magyar sofőrjét, V. Jánost, valamint az autópályaszakasz olasz mérnökét, a biztonsági elemek építését irányító műszaki hivatal vezetőjét és három olyan munkatársat, akik 25 évvel ezelőtt a biztonsági korlátok tesztelését végezték. 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.