Nem talál orvosságot Németh Szilárd hülyeségére a Migration Aid

A civil szervezet szerint a Fidesz bevándorlásügyi nagyágyúja nem igazán van képben.

2018. november 6., 18:21

Szerző:

Széttárt karral volt kénytelen reagálni a fideszes Németh Szilárd keddi állításaira a jogszerűen Magyarországon tartózkodó menekültek segítésével foglalkozó civil szervezet, a Migration Aid. A szervezet a „Hülyeség ellen nincs orvosság” című Facebook-bejegyzésében reagált a kormánypárt bevándorlásellenes kabinetjét vezető Németh sajtótájékoztatójára. A Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára azt jelentette be, hogy közérdekű bejelentéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez amiatt, hogy a szervezet tagjai pártot alapítanak, mert szerinte így próbálják elkerülni a bevándorlási különadó megfizetését.

„A jó hír, hogy Szilárd úr végre megtanulta a szervezet nevének kiejtését. Ez nem változtat azon, hogy továbbra is tudatlan vagy szándékosan hülyíti a magyar embereket”

- hangzik a közlemény. A Migration Aid szerint már többször kifejtették, a magyar a jog nem teszi lehetővé, hogy alapítvány pártot hozzon létre vagy párttá váljon. Éppen ezért magyar állampolgárságú magánszemélyek – akiknek egy része a Migration Aid önkéntese – döntöttek úgy, hogy a hatékonyabb érdekérvényesítés érdekében Éjjeli Őrség néven pártot hoznak létre, amelynek bejegyzése jelenleg folyamatban van.

A civil szervezet az sem felel meg a valóságnak, hogy nem akarják megfizetni a Fidesz által törvénybe emelt bevándorlási különadót. Ugyanis jelenleg is zajlik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Migration Aid Alapítvány között egy egyeztetési folyamat az adó kapcsán.

A civil szervezet által közölt NAV-levelekből kiderül, hogy az adóhatóság továbbra sem tud válaszolni a különadóról feltett kérdésekre, ami nem az adóhivatal hibája, csak egyszerűen rossz a törvény.

„Minden jel szerint nem is teljesíthető jogszerűen a bevallás. Németh Szilárd és a Fidesz hülyítés helyett inkább foglalkozzon azzal, amiért pénzt kap az adófizetőktől: alkossanak értelmes és végrehajtható törvényeket” - írta a szervezet, amely szerint „ugyan hülyeség ellen nincs orvosság, de azért az Éjjeli Őrség létrehozza a hülyeség elleni kabinetjét”. Ezzel nyilván a Németh Szilárd által vezetett bevándorlási kabinetre reagáltak.

A formálódó párt az alábbi szemléltető ábrával írta le a Fidesz bevándorlási politikájának működését, amely szerint hiába az Orbán-kormány engedi be Magyarországra a bevándorlókat, mégis a Migration Aid-hez hasonló civil szervezeteket hibáztatja emiatt a Fidesz.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.