Nem sajnálják a közpénzt, ha Mága Zoltánról van szó, három év alatt több mint hárommilliárddal támogatták a karrierjét

2018. július 3. 19:32 - szerző: 168 Óra

Több milliárd forint közpénzhez jutott Mága Zoltán az elmúlt 5 évben a koncertjeinek adott bőkezű állami támogatás és a kulturára szánt tao révén. Emellett újévi koncertjéhez az Állami Eseménynapra hivatkozással ingyen megkaphatta a Papp László Budapest Sportarénát – írja a 444.

Mága koncertjeit az Ymiso Hungary Kulturális Közhasznú Egyesület szervezi, ami mellett élvezheti a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítványnak (KMEK) támogatását is. A portál szerint a két nonprofit cég az elmúlt három évben évi körülbelül egymilliárd tao-támogatáshoz jutott ezeknek a koncerteknek a megszervezésére.

Az Ymiso taóból 2013 óta 1 052 496 454 forintot, önkormányzatoktól és „más gazdálkodóktól” pedig 1 150 014 428 forintot kapott. 

Ez összesen 2 202 510 882 forintot jelent.

A KMEK közben taóból, „adott adomány, támogatás” címén állami cégek (Apáczai Kiadó Kft., Duna TV) támogatásaiból, önkormányzatoktól

összesen 1 137 509 486 forint közpénzhez jutott hozzá.

Fotó: Facebook

A Budapest Arénát úgy kaphatta meg ingyen újévi koncertjeihez, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden évben néhány nap Állami Eseménynapokat tart, amikor az rendezvényhelyszín ingyenesen állami eseményeket fogad be. Egy ilyen állami eseménynap Mága újévi koncertje is.

A 444 érdeklődött a minisztériumnál, hogy az elmúlt öt évben melyik napokon tartottak Állami Eseménynapot, de nem kaptak választ. Az Emmi egy elérhető tájékoztatója szerint 2015. január 1-jén egy napra budapesti újévi koncert címén a Golden Erőforrás 2013 Kft., 2015. december 31-én és 2016. január 1-én pedig a Primarius Production International Kft. kapta meg a helyszínt.

A Golden Erőforrás 2013 Kft. 2014-ben az NKA-tól nyert 11,8 millió forintot is Mága Zoltán hegedűvel a világ körül című koncertsorozatának megvalósítására.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere júniusban a saját keretéből adott 30 milliót adott a Mága Zoltán után művészeti vezetőjéhez, Zsoldos Bélához került Talentum Művészeti Nonprofit Kft.-nek száz templomi koncertsorozat Erdélyben történő megvalósítására.

A hegedűművész a választás előtti héten fideszes politikusokkal látogatott el idősekhez, akiknek a szoros választókörzetekben adott koncerteket.

Amint azt májusban megírtuk, a zenésszel szemben vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal, mivel a gyanú szerint like-okat vásárolt, és így lett tavaly novemberben az övé a második legnépszerűbb magyar Facebook-oldal.