Nem kér a Schmidt Mária Figyelőjének születésnapi meglepetéséből, beperelte a hazudozó lapot az elismert kutató

2018. augusztus 23. 11:28 - szerző: B.M.

Bene Márton, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának (MTA TK) munkatársa csütörtökön beperelte a Figyelő kiadóját, amiért a hetilap valótlanságokat állított a tudományos teljesítményéről – közölte a Magyar Helsinki Bizottság. Az elismert kutatót a civil jogvédő szervezet ügyvédje képviseli a személyiségi jogi perben.

Bene Márton éppen születésnapján, június 19-én értesült arról, hogy – mint arról a 168 Óra is beszámolt – a kormányközeli Figyelő hetilap online változatában a Bevándorlás, homoszexuálisok jogai és gendertudomány – ezek foglalkoztatják leginkább az MTA munkatársait című összeállításban nevesítve lett.

A cikk nem kevesebbet állított, minthogy „az adófizetői pénzekből fenntartott műhelyekben van olyan munkatárs, aki akadémiai keretek között évek óta nem publikált, de az is kiderül, hogy feltűnően népszerű a gendertéma, illetve a homoszexualitás kutatása”.

Az írás szerint „az MTA kutatóintézeteiben dolgozó, tudományos fokozattal rendelkező szakemberek tiltakoznak az ellen, hogy a kormánynak és rajta keresztül a közvéleménynek nagyobb rálátása lesz a munkájukra.”

Bene Mártonnal nem kutatási iránya vagy „liberális elfogultsága” miatt volt gondja a Figyelőnek. Hanem azért került fel a „kutatói feketelistára”, mert az újság szerint tudományos eredményeiről keveset publikál. A hetilap tényként rögzítette, hogy a politikatudós legutóbbi tanulmánya 2016-ból származott, úgy állítva be a kutatót, mint aki adófizetői pénzből élve közel két éve semmit csinált.

Ehhez képest 2017-ben 8, idén júniusig pedig 4 publikációja is szerepelt a nyilvános akadémiai publikációs adatbázisban (MTMT), amelyet állítólag a Figyelő újságírója áttanulmányozott. Ráadásul az összesen 12 tanulmányból 6 nemzetközi folyóiratban jelent meg, egyik korábbi írásáért 2017-ben elnyerte az MTA TK legjobb publikációjáért járó díjat.

Emlékezetes az is, hogy a cikk megjelenése után – mint megírtuk – az MTA TK Politikatudományi Intézet egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Figyelő által listázott kutatók között van az intézet nemzetközi publikációkban legsikeresebb kutatója is. Egyébként az ok nélkül besározott kutató tanulmányairól nem csak az MTMT-ből lehetett volna tudni, merthogy ő nyilvános Researchgate, Academia.edu és Google Scholar profillal is rendelkezik. Mindemellett természetesen Bene Márton soha nem tiltakozott az átláthatóság ellen.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A kutató a Facebookon jelezte a valótlanságra alapított manipulációt, és másnap aztán a rá vonatkozó rész eltűnt a lap portáljáról. De akkor már több honlap átvette a hamis, rágalmazó, őt kutatói méltóságában sértő értesülést.

Bene Márton, a Helsinki Bizottság ügyfele most mindezek miatt azt kéri a Fővárosi Törvényszéktől, állapítsa meg:

a Figyelő valótlan állításával megsértette a jóhírnévhez fűződő jogát. Azt is szeretné elérni, hogy a bíróság kötelezze a Figyelő kiadóját nyolcszázezer fontos sérelmi díj megfizetésére és a portál címoldalán történő elégtételadásra.

„Bene Márton ügye nem egyedi. A kormányerővel szoros kapcsolatot ápoló revolver-újságírói műhelyek rendszeresen jelentetnek meg hazugságokat. A kormánypropaganda nincs tekintettel sem a valóságra, sem a polgárok méltóságára, azokéra sem, akiknek semmi köze a politikai küzdelmekhez. Ezért is tartja fontosnak a Helsinki Bizottság, hogy jogi segítséget nyújtson a saját igazuk mellett bátran kiálló embereknek”– szögezte le Tóth Balázs, Bene Márton ügyvédje.

Emlékezetes az is, hogy a Médiatanács nem látott kivetnivalót abban, hogy a Figyelőben április 12-én jelent meg A spekuláns emberei című írás, ami Soros György állítólagos zsoldosaiként oktatókat, újságírókat, civileket tüntetett fel feketelistáján. A listázást még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is aggályosnak minősítette, a Mérték Médiaelemző Műhely pedig a Médiatanácshoz fordult, közigazgatási eljárást kérve a hetilappal szemben. A Médiatanács persze nem indított eljárást.