„Nem játszanánk pártot, ha nem lennének valós politikai céljaink”

2018. szeptember 1. 17:02 - szerző: Biró Marianna

Nem játszanánk pártot, ha nem lennének valós politikai céljaink. Szeretnénk például minden problémát megoldani 2022-ig, hogy amikor hatalomra kerülünk, tényleg lazulhassunk picit – állítja Dada Suzi, azaz Döme Zsuzsanna. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke és operatív mindenese nem riad vissza sem a politikától, sem a humortól, de hatalmas tapasztalattal rendelkezik a közösségszervezésben, pedagógiai vezetőként is bizonyított. Mostanra pedig, hogy az emberek önkormányzatként használják a kétfarkúakat, elkezdtek közösségi ügyeket megoldani, azaz árnyékkormányoznak.

– A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) március 15-i, második Békemenetén azt mondtad: tudod, hogy a magyar nőknek nem a politikában van a helye. Hát, akkor hol?

– Valószínűleg inkább a konyhában. Esetemben viszont, például mert vegetáriánus vagyok, nem aratnék nagy sikert a magyar férfiak körében ott. Így marad a szülőszoba, bár információink szerint a nemzeti belsőépítészek már dolgoznak az amerikai konyhát ellensúlyozó szülőkonyha programon. Amennyiben ez megvalósul, még lehet, hogy én is elgondolkozom.

– Ezek szerint a két helyiség, avagy a politika és a hatalom nőfelfogása közötti ingázás nem fér bele. Mikor választottad mégis a politikát?

– Elég sok mindent csináltam az elmúlt húsz évben, és valahogy minden abban állt össze, ami jelenleg az MKKP-ban a feladat. Szegeden már a Kutyapárt előtt volt egy underground egyesületem, a SzubArt, amely kortárs művészeti és szubkultúrákat támogató egyesületnek mondta magát és gyakorlatilag a helyi streeteseket, – breakeseket, extrém sportolókat és graffitiseket – segítette. Rengeteg tehetséges, kreatív ember volt a városban, de senki sem tudott például Dj Quickyről, vagy arról, hogy a szegedi breakesek (Suicide Lifestyle) világbajnokságot nyertek Amerikában. Folyamatosan csak a piszkálást kapták a görisek is a helyi nyugdíjaskluboktól, megrongáltatták a legjobb gyakorlóhelyet a szegedi Dóm téren, de az ellenségeskedésnek semmi értelme nem volt, ezért beszéltem a vezetőikkel, s kivittünk székeket a pályához, aminek a felépítéséhez korábban pénzt gyűjtöttünk. Ott ültek a nyugdíjasok, a szegedi korisok pedig bemutatóztak nekik. Kilógott a fenekük a gatyájukból, még 2rule mezük se volt, nem néztek ki sportolónak, de hatalmas sikerül lett.

– Ekkortájt lakótársak voltatok Kovács Gergő elnök úrral, s tulajdonképpen ketten hoztátok létre a Kétfarkú Kutya Pártot.

– Egyetemisták voltunk, akinek ugye sok az ideje, főleg ha olyan okosak, mint mi, hogy elég a vizsgaidőszakokban belemerülni a témákba. Sok időnk volt tehát, de persze nem ketten voltunk, hanem többen olyanok, akik most is itt vagyunk az MKKP körül. Elkezdtünk cikkeket írni, aztán jöttek az első matricák.

– Volt összeütközésetek a hatóságokkal?

– Mostanában elég sűrűn, akkoriban nem nagyon volt ilyen. Amit csinálunk, az általában tetszik az embereknek. A graffitis szubkultúrában teljesen mindegy, ki tudja elolvasni a feliratokat, a belső közösségnek szólnak, más a céljuk. Én mondjuk azt is nagyon szeretem. Amit viszont mi csináltunk, az kevésbé volt veszélyes, szerették Szegeden – nyilván a hatóságok nem annyira. Összeütközésünk viszont nem volt, mert nem is csináltunk olyan nagy rosszaságokat. Gergőt egyszer lefújta egy rendőr, cserébe futni hagyta, nekem meg kávéznom kellett a nemzetbiztonsági szolgálattal, mert streetart pályázatot hirdettünk. Megkértek, hogy jelentsem, ha a terrorizmussal kapcsolatos pályamunkákat kapnánk…

– Ezt komolyan gondolták?

– Ez a New York-i, szeptember 11-i terrortámadás idején történt, tehát nyilván foglalkoztathatta a téma a kortárs művészeket, de azért megdöbbentő volt, hogy tényleg azt feltételezi a nemzetbiztonság, hogy aki ezzel kapcsolatban alkot valamit, az robbantana is?  Erre azt mondták, hogy nem, de az országimázsának nem tenne jót, ha egy német turista ilyen matricákat látna az utcákon.

– Tehát helyi közszereplőkké váltatok?

– Nekem a kiterjedt ismeretségi kört még a SzubArt alapozta meg. A Kutyapárt inkább Gergő nevéhez kötődött, ő csinálta napi 24 órában akkoriban, ő volt az arca is, miközben nekem lett diplomám.

– Sőt, el is kezdtél tanítani.

– Nem, még tíz évig nem kezdtem el tanítani. Úgy gondoltam akkoriban, hogy a középiskolai oktatás nem egy értelmiségi tevékenység. Pont akkor volt változóban az oktatási szabályozás, ami nem ment egyik napról a másikra az iskolákban, tantestületekben. És ott, ahova például próba-tanítani jártam, nem igazán láttam, hogy az a közeg lenne, ahová szívesen tartoznék. Persze történészként se lehetett semmit kezdeni. Egy idő után eljöttem Budapestre, és csináltam mindent, amit csak lehetett.

Fotó: Merész Márton

– Például?

– Voltam italnagykerben, antropológus egyesületben, tűzzsonglőröknél, írtam online tananyagokat, dogákat. Meg kellett élni valamiből, próbálkoztam, és persze kerestem azt, ami nekem érdekes és kihívás. Így találtam a sajókazai Ámbédkar Iskola felhívására, amiről rögtön azt gondoltam, hogy „ezek pont engem akarnak”. Buddhista beállítottságú történelemtanárt kerestek, aki nem zárkózik el a cigányoktól. És meg is találtam a helyem, mert ott valódi értelmiségi elfoglaltság volt a tanítás.

– Ez mit jelent: a közeg volt befogadó, vagy a kihívás nagy?

– Nagyon szerettem, például mert olyan tanári karral dolgoztam, amelynek tagjai szintén rendkívül fontosnak tartották azt, amit csinálnak. Ott tényleg nem lehet megszokásból bemenni a tanterembe. Valódi reformmódszerekre volt szükség, nem volt két ugyanolyan diákcsoport, kettő ugyanolyan tanóra. Sokat kellett készülni, minden nap. Nem is beszélve arról, hogy rájöttem, szinte semmit nem tanultam az egyetemen a romák történelméről. Noha a magyar kisebbségek történelméről volt órám, szemináriumom és mindent végigcsináltam, amikor Sajókazára kerültem, történelemtanárként magamnak kutattam ki mindent arról, mi is a roma magyar történelem. Ez jól mutatta azt is, hogy a romák és a nem romák közötti feszültségekben is az a probléma alapja, hogy nem tudunk egymásról semmit.

– Ahogy a streetesek és a nyugdíjasklubok között.

– Abban hiszek, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, és nem is kell egyformának lennünk, csak valahogy el kell férjünk egymás mellett. Elég nyálas szöveg, de erre jó a megértés.

– Hogy lehetett együtt csinálni az MKKP-t és a tanítást?

– A borsodi idők elején még jobban volt időm erre, aztán pedagógiai vezető lettem, nagy pályázatok futottak a kezem alatt az iskolában, ami 24 órás terhelés volt. Akkoriban a kétfarkúskodás kicsit háttérbe került, a 2010-es kampányban nem voltam aktív, majd megint megfordult a dolog, s a végén sajnos fel kellett mondjak a suliban, mert két nem egy emberes főállást már nem lehetett párhuzamosan jól csinálni.

– Tudták a diákok, hogy a tanítás mellett pártot is szervezel?

– Néhányan tudták, de szerintem van értelme azt mondani, hogy nincs helye a politikának az iskolában. Nyilván előfordult, hogy találkoztak ezzel-azzal a diákok, s ha rákérdeztek, nem tagadtam le. Volt például egy eset, ami kiválónak bizonyult a forráskritika tanításához. Egy osztályban azzal fogadott az egyik srác, azt olvasta a HVG-ben, hogy Magyarországnak most Törökország jóvátételt fog fizetni, s hogy ez mekkora összeg lesz. Próbáltam neki már az órán jelezni, hogy ezt biztosan nem a HVG-ben olvasta, ez egy Központi Újság-cikkünk volt, s nincs realitása. De kötötte az ebet a karóhoz, úgyhogy az óra után megnéztük. Hetekig ki volt akadva, hogy elhitte. Ő ott és akkor megtanulta, hogy érdemes több forrásból utánanézni mindennek. A pártban pedig most is stratégiai célunk, hogy az álhírőrületet visszaszorítsuk, és a dezinformációs központunkkal inkább mi befolyásoljuk a valóságot. Nemrég végre elkészült az MKKP Hoax Radar, ami több száz webcímet szűr. Ne már, hogy a chemrailtől megrészegült gyíkemberek gyógyítsák homeopátiával a rákot!

– A közösségszervezéstől az oktatásig, projektkoordinációig mintha egy kört futottál volna be a társelnökségig, azaz a Lassan Válaszoló Hivatal szóvivőségéig, a Realitáskezelő Intézet vezetői posztjáig, avagy az MKKP stratégiai, kreatív és operatív munkaköreiig…

– Minden összeáll itt persze, de azért különbség, hogy a legutóbbi időkig én is önkéntes voltam, passzivistákkal dolgozunk együtt, ami más, mint egy tantestület tagjának és adott esetben vezetőjének lenni. Itt mindenki hozza, teszi, amit tud. A rákosrendezői bicikliútnál például délelőttre szerveztünk egy utómunkát, s főként idősebb hölgyek érkeztek, de megoldottuk. Sőt, az egyik passzivistánk örömmel közölte, hogy három éve nyugdíjas, de a Kutyapárt most végre visszavezeti a munka világába, remek élmény volt mindenkinek. Boldogan lapátoltunk.

– Tehát már nyugdíjas foglalkoztatási programja is van a pártnak?

– Abszolút, noha a gyerekmunkát is nagyon szeretjük. Átfogó oktatási reformelképzeléseink vannak: minél többeket szeretnénk fizikai munkára fogni. A diákok általában nem szeretnek iskolába járni, ráadásul a hatályos oktatási törvények alapján úgy látom, az állam sem annyira szereti az iskolákat fenntartani számukra, úgyhogy ezt a politikát folytatva mi is inkább a gyerekmunkára fogunk koncentrálni. A gyerekek nem a padban szeretnek ülni, meg tanulni, hanem mozogni, hiszen erősek, energikusak: ilyenkor kell dolgoztatni őket. Aztán ha majd idősebbek lesznek, elfáradnak, bőven elég, ha tanulnak. Az akcióinkban mi már megtapasztaltuk, hogy a 6-7 évesek is remekül beválnak, például a járdákon a négyszín-festésnél kiderült: aprólékosak, pontosak, fáradhatatlanok. Eközben a szüleik még egy darabig dolgozhatnak, aztán 60-70 éves koruk körül beülhetnek az iskolába: ez minden társadalmi csoportnak csupa öröm lesz.

Fotó: Merész Márton

– Ha már az örömöt említed: az áprilisi választásra kapott állami kampánytámogatás 70-80 százalékát a Rózsa Sándor I. Népi Kampánypénz Tékozló Alap (RÓSÁNÉKATÉKA) révén költöttétek el. Talán a felhívásban láttam, hogy azért „tékozoljátok” el a pénzt értelmes, közösségi célokra, mert így bizonyítható, hogy az élet mégiscsak szép. Az? 

– Igen, politikánk üzenete, hogy a társadalom tele legyen aktív, kreatív és cselekvő polgárokkal, akik kezükbe veszik a szűkebb és tágabb környékük ügyeit, és vicces, hasznos meg szép dolgokat csinálnak. Erről szól a RÓSÁNÉKATÉKA. Az az igazság, hogy az elmúlt ezer évben nem igazán volt lehetősége a magyar társadalomnak megtapasztalni, milyen is egy államot alkotó polgár élete, milyen jogai vannak, vagy éppen hogy a politikusok valójában az alkalmazottai, nem pedig fordítva. Az emberek úgy érzik, kompetenicahatáruk a saját lakásuk ajtajában ér véget. Ezen próbálunk változtatni azzal, hogy a helyi ügyeket felkaroljuk. Mert szerintünk ez egy felnőtt társadalom, csak picit meg kell tapasztalnia a hatékonyságát. Erre pedig tök jó eszköz a kampánypénz, amit a RÓSÁNÉKATÉKA keretein belül eltékozoltunk. És a párttámogatást is így fogjuk kezelni, értelmes közösségi célokra fordítjuk. (Mondjuk most, hogy már nem kampány, hanem párttámogatásunk lesz, lehet, meg kellene változtatni ezt a nevet, de annyira nem akarjuk, mert menő és könnyű megjegyezni.) Ha a nem autóval járó felcsútiaknak buszmegállóra van szükségük, akkor létrehozzuk nekik, velük. Ahogyan játszótereket, kutyafuttatókat, padokat, köz-, azaz közösségi tereket is, vagy ha olyan nagy a baj, akkor megpróbáljuk rávenni azt, akinek a dolga, hogy oldja meg.

– Ez egy elég komoly társadalmi üzenet.

– Én nem is hívom viccpártnak a Kutyapártot. Azt gondolom, hogy vicces pát vagyunk, de attól kezdve, hogy eljutottunk a megalapításig és nagy nehezen a bejegyzésig is – amit 2014-ben még sikerült megakadályoznia a Kúriának – ez már komoly. Nem játszanánk pártot, ha nem lennének valós politikai céljaink. Szeretnénk például minden problémát megoldani 2022-ig, hogy amikor hatalomra kerülünk, tényleg lazulhassunk picit. Viszont a klasszikus politizálást elutasítjuk. Aki ezt várja tőlünk, azt ki kell ábrándítsuk: a 4964/B szabályzatunk megtiltja, hogy öltönyben, nyakkendőben, vagy magas sarkúban és kosztümben, klasszikus sajtótájékoztatókon keresztül kommunikáljunk a néppel.

– Láttunk arra is példát, hogy más pártok kezdték másolni egy-egy akciótokat.

– Hajrá, mi nem bánjuk, ha végre ők is értelmes dolgokkal foglalják el magukat és hatékonyan próbálnak meg segíteni a választóknak, vagy azoknak, akiket választóiknak akarnak tudni. Azt pedig szintén átvehetnék tőlünk, hogy mindenki abból a jelentőségből kommunikáljon a választópolgárokkal, amelyet reálisan magáénak tud. Tőlünk nem azért nem hallanak a választók olyat, hogy szerintünk az egészségügyi rendszerrel ezt vagy azt kellene tenni, mert képtelenek lennénk ilyen igényeket megfogalmazni. Bölcsész vagyok, valószínűleg két óra alatt képes lennék írni egy programot, jó hangzatosat, de ennél sokkal nagyobb feladat kifesteni egy padot, kihelyezni egy útjelző táblát, passzivistákat szervezni ezekhez az akciókhoz és valóban ott lenni, amikor szükség van ránk. Jó, persze nem mindig megy, de rajta vagyunk.

– Az számít, hogy miből lehet viccet csinálni, amikor egy-egy ügyet felkaroltok? 

– Szerintem majdnem mindenből viccet lehet csinálni, s nagyon sokszor pont ez az, ami az emberek ingerküszöbét át is lépi. Mi nem szeretnénk egy kétségbeesett társadalmat. Engem sem az motivál, amikor úgy érzem, hogy minden reménytelen, hanem az, amikor elhatározzuk, hogy mi most nekiállunk valaminek és sikerülni fog. A mostani méretünknek ezek a fajta tevékenységek felelnek meg, ezzel tudunk segíteni, nem pedig azzal, ha olyan ügyekről beszélünk, amire semmiféle ráhatásunk nincs. Ezért is fontos, hogy elkészült a Rendkívüli Ügyek Minisztériuma városfelújítós oldalunk, ahol országosan lehet bejelenteni problémákat különféle kategóriában. Rengeteg bejelentést kapunk, elkezdtek az emberek önkormányzatként használni minket, mi pedig elkezdtünk ügyeket megoldani, azaz valóban árnyékkormányzunk. 

Suzi a párt második békemenetén

– Még akkor is, amikor az állami hatóságok visszacsináltatják, vagy akadályozzák a munkátokat?

– Amikor visszabontatnak egy egyébként hozzáértő szakember (aki a megfelelő eszközre pályázott nálunk és nyert) által betömött kátyút, vagy épp közpénz milliókat dobnak ki arra, hogy ne engedjenek befejezni egy bicikliutat, ami sokaknak szükséges és hasznos lenne, azzal minden esetben megmutatják a világnak: ki csinál valamit a köz érdekében, és kit zavar ez. Az embereket nem zavarja. Régóta járjuk az országot, sok helyen ismernek minket, és tényleg a legváltozatosabb közeg képes összegyűlni egy-egy akciónkon. Ezek az projektek összehozzák az embereket.

– A humorérzék felvételi követelmény az MKKP-ba?

– Persze, teszteljük, de nem a múltját és a jelenét, hanem a tagjelöltjeink jövőjét világítjuk át. Vannak személyes találkozók, közös ötletelések. Nálunk simán bárki be tud hozni témákat, ügyeket, nem számít, mióta kétfarkú. Ha viszont az ideológiai nevelésre célzol, arról is gondoskodtunk: elindítottuk – nem pontosan Lakitelek mintájára – a Népfőiskolánkat is. Elkezdtünk oktatókat szervezni, akik szívesen átadnák a tudásukat önkéntesen. Lesznek online kurzusok, előadások, gyakorlati képzések a borszakértéstől kezdve a bábai szemléletű szülésen, a nyelvoktatáson és hegesztés-gyorstalpalón át egészen a bicikliszerelésig.

– De hogy jut így idő a klasszikus párttevékenységekre: a belső harcokra, meg az uniós parlamenti, vagy épp az önkormányzati választásra való felkészülésre?

– Nyilván meg fogunk mérkőzni ezeken a választásokon is. Csak nekünk valahogy a kampány üzemmód lett a lett a rendes működésünk, így van egy csomó dolgunk két választás között is.  Lett például saját híradónk és hamarosan újságunk, így a választóink megfelelő tájékoztatáshoz juthatnak a valóságról. Mi ugyanis tényleg nem akarjuk fél év múlva megragadni a hatalmat úgy, hogy utána butaságokat kelljen mondanunk az embereknek. Akkor legyen inkább 80 év múlva – az örök élet úgyis adott lesz –, amikor egy felnőtt, gondolkodó társadalom bízza a Kutyapártra, vagy bármelyik értelmes másikra a képviseletét.

– Következtetek: továbbra sem terveztek összefogni más pártokkal.

– Nem áll szándékunkban, de azt nagyon bátorítjuk, hogy legyen még vagy tizenötféle ellenzéki párt, amelyeket lehet majd azzal piszkálni, hogy fogjanak össze egymással.

– Van viszont egy testvérpártja az MKKP-nak, a Ganümédeszi Galaktokolonista Párt. Velük milyen az együttműködés?

– Egyoldalú. Továbbra is egy 12 fős kucsmagomba különítmény irányítja az MKKP-t. Az Európai Néppárt és a Fidesz viszonyával szemben itt nincsenek feszültségek: mi mindenben engedelmeskedünk a Galaktokolonistáknak, noha itt a Földön is egyre többeknek kell megfelelnünk, a Soros családnak például, de álltunk persze már rubelért is sorban. Ki tudja, mi jön még.

– Azaz a nőnek még sokáig a politikában lesz a helye?

– Amíg a ganümédesziek mást nem mondanak, addig biztos a pozícióm.