Nem indulhat a Momentum az EP-választáson, de a Platón Párt és a Tea Párt listáját simán átengedte a Nemzeti Választási Bizottság

2019. március 18., 15:03

Szerző:

Múlt vasárnap elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), hogy nyilvántartásba vegye a Momentumot az európai parlamenti választáson – vette észre az Azonnali. A párt EP-listavezetője, Cseh Katalin azt nyilatkozta, adminisztrációs kérdés miatt történt a párt visszautasítása.

Mint elmondta, a párt költözött, ezzel székhelyük megváltozott, ám akkor ezt a változást nem vezették át mindenhova. A székhelyváltozás miatt korábban az Állami Számvevőszék is rászállt a Momentumra, de végül mégsem vették el az állami támogatásukat. Az üggyel kapcsolatban a párt jogászai már intézkednek.

Cseh Katalin

Eddig egyébként 17 pártnak sikerült nyilvántartásba vetetnie magát, köztük a Fidesznek, a KDNP-nek, a DK-nak, a Jobbiknak, az LMP-nek, az MSZP-nek, a Párbeszédnek vagy épp a Kétfarkú Kutyapártnak.

Ugyanakkor olyan, a széles közvélemény számára ismeretlen pártok is vannak az EP-választásra bejelentkező pártok között, mint az Egyenlőség Roma Párt, a Platón Párt vagy a Tea Párt Magyarország.

A valasztas.hu oldalon található hétfői adatok szerint az eddigi jelentkezők csak a Momentumnak nem sikerült a nyilvántartásba vétel az EP-választásra. Maga a folyamat egyébként nem túl bonyolult, egy háromoldalas formanyomtatványt kell kitöltenie a pártoknak, amelyen meg kell adni többek közt a szervezet hivatalos nevét, az emblémáját és a székhelyét.

Mint a valasztas.hu írja, a bejelentett szervezet létezését és adatainak hitelességét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi. Ezt követően a Nemzeti Választási Bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet – legkésőbb a bejelentését követő negyedik napon – nyilvántartásba vesz.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.